language

Helyek:

Pusztaottlaka highlight_off

Személyek:

Simonka György highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [45]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő: gyanúsított

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, kedden nagyszabású akció, így házkutatás volt Simonka György lakhelyén és érdekeltségeinél. A Narancs érdeklődésére szerdán nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg a házkutatások hírét a Központi Nyomozó Főügyészség. Válaszukban a korábbi bűncselekmények gyanújának megerősítése mellett azt írták, hogy hamarosan sajtóközleményt adnak ki – ez most készült el.

Élet-halál ura volt, most a vádlottak padja fenyegeti a Fidesz nagy fehér főnökét

SIMONKA GYÖRGY PUSZTAOTTLAKAI POLGÁRMESTER - MILLIOMOS AGRÁRVÁLLALKOZÓ - írtuk 2010-ben az akkor a nagypolitikába készülő Simonka Györgyről. A politikus-vállalkozó akkoriban éppen dinnye- és paprikabizniszben utazott, nem is nagyon kedvelték őt mindaddig a dinnyetermelők, 2008-ban még az ő felvásárlótelepe előtt is tiltakoztak az alacsonyra nyomott árak miatt. 2010-re azonban már sikerült kibékülnie velük, ezzel a Parlamentbe katapultálnia a kacskaringós karrierű életművésznek.

Simonkáék 973 milliós kárt okoztak, de becsődölt cégük vagyona máris visszavándorolt hozzájuk

Miközben tizenötre nőtt a gyanúsítottak száma a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-t érintő büntetőeljárásban, a becsődölt társaság vagyona már vissza is vándorolt a kormánypárti politikus köréhez – derítette ki a 24.hu. Mindez több szempontból is érdekes, leginkább azért, mert Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a vállalkozás összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének, amit a mai napig senki nem térített meg.

Simonka György elszólta magát, mégis vannak cégei Pusztaottlakán – Hadházy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, Dél-Békés meghatározó politikusa ellen Hadházy Ákos. Ezt hétfői Korrupcióinfóján jelentette be a független képviselő.

A messziről jött közeli cég: úgy tarolt a tendereken, hogy még telephelye sincs a megyében

Meghatározó szereplője a Békés megyei közbeszerzéseknek régi ismerősünk, a hajdúböszörményi TÖMB 2002 Kft. A viharsarki tendereknél hol a negyedik körben kerül elő, hol az összes vetélytársát kizárják, hol drágán dolgozik, hol teljesíthetetlennek tűnő feltételeket is teljesít. A lényeg: majdnem mindig nyer.

Cégtemetőnek tűnik, mégis újabb százmilliókat kap a lepukkant pusztaottlakai park

Az elmúlt években közpénz-százmilliókat kapott a Pusztaottlaka melletti Likefest Parkban néhány Simonka György fideszes képviselőhöz köthető cég, de több közülük a felszámolás sorsára jutott vagy annak küszöbén áll. Ezért is érdekes, mire költik majd itt az újabb közpénzesőt.

Korrupcióinfó: Fideszes országgyűlési képviselőkhöz köthető közpénznyelő céghálózatot mutatott be Hadházy

Nyúltalan nyúlketrecek, családtagok felé folydogáló uniós források – ezt tárta fel Hadházy Ákos (LMP) szokásos heti korrupcióinfóján. Ezúttal a már sokat emlegetett Simonka Dinnyekartell György, illetve képviselőházi padtársa, Varga Gábor rokonsága által működtetett cégháló módszertanát mutatta be a zöldpárt társelnöke.

Közpénzből gazdagodnak a Simonka-közeli fideszes képviselő rokonai, az ügyészség már nyomoz

A napokban a legfőbb ügyészre hivatkozva arról számolt be az Index.hu, hogy Varga Gábor, Fejér megyei fideszes országgyűlési képviselő családjához köthető cégek ügyei után nyomoz az ügyészség. Helyreigazítás: A 2017. október 26. napján „Közpénzből gazdagodnak a Simonka-közeli fideszes képviselő rokonai, az ügyészség már nyomoz” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy az Angóra Nemesítő és Nyúltenyésztő Nonprofit Kft. bikácsi nyúltenyésztő telepe nem működik, egy állat sincs ott.

Kétes helyre kerül az uniós támogatás

Tavaly októberben, idén januárban, márciusban és áprilisban is végrehajtást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal annál a Békés megyei egyesületnél, amely hamarosan 250 millió forint uniós forrásból épít kerékpáros-túraközpontot Pusztaottlakán – értesült lapunk. Bár az adóhivatal által kibocsátott végrehajtási határozatok már nem hatályosak, szakértők szerint mindenképpen aggályos, hogy egy olyan szervezet jut brüsszeli pénzhez, amelynél fél év alatt négy eljárás is indult
Találatok: [45]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>