language

Helyek:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [587]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A borsodi Disneyland és a kisvárdai másfél milliárdos rom – az elbénázott nemzeti várfelújítás

Rom volt, most viszont csak torzó. Tavaly év végére kellett volna újjáépíteni a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban részt vevő kisvárdai várat, de egyelőre nem tudni, mi lesz vele. A cél az volt, hogy rekonstruálják a várromot, és kulturális központot faragjanak belőle. Hiába nyert el Kisvárda 2,28 milliárd forintot, a projekt most leállt. A kisvárdai önkormányzat év elején szerződést bontott a kivitelezővel, mert folyamatosan kitolta a határidőket, végül a vár átadásának időpontját is, ráadásul a téten is emeltek. Tény, hogy az sem vitte előre az ügyet, hogy időközben egy mentálisan beteg férfi felgyújtotta az építkezést.

Kapott 7,5 milliárdot az államtól, Seszták exminiszter felavatta, két év múlva bedőlt a kisvárdai csigafeldolgozó

„2019-ben még maga Seszták Miklós mutyiügyi miniszter, Kisvárda korlátlan ura adta át a Bourgogne Gastronomie Kft. új üzemét. 2021-ben aztán a cég csődvédelmet kért, 2022-ben pedig elrendelték a felszámolását. A Külügyminisztérium szűkszavú válaszából kiderül, hogy ők már 2021-ben felmondták a támogatási szerződést. Viszont úgy tűnik, futnak a pénzük után, hiszen a 2,5 milliárd forint megtérülését a felszámolástól és egy ingatlan eladásától remélik” – ezt Hadházy Ákos független képviselő írta Facebook-posztjában, amiben a kisvárdai csigafeldolgozó üzem csődjével foglalkozik.

Lassan minden alapítványi tulajdonban lesz Magyarországon

Most éppen a hazai csirkefeldolgozás legnagyobb szereplőjének NER-es bekötésű tulajdonosa bízta tekintélyes vagyonát egy családi alapítványra.

A kormány idén is az álcivilekre önti a pénzt a Városi Civil Alapból – Németh Szilárd neve is feltűnik

A lista alapján az egyik legjobban támogatott civil nem más, mint a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője.

Tételesen bemutatjuk, mennyi állami támogatást kaptak az autó- és akkugyárak

Átlagban elmondható, hogy az autóipari befektetések ötödét az állam állja.

Eszi a pénzt az Alma Centrum, de az ígért üvegpalota még sehol

Az újfehértói kutatóállomás akkor is hatalmas botrány lesz, ha valami csoda (és rengeteg plusz pénz) folytán elkészül nyárra, véli Hadházy Ákos.
Találatok: [587]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>