language

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [39]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

Csak 2015-ben 3 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek a Csetényi Csabához köthető cégek.

A miniszterelnök focis cimborája és személyi edzője Rogán Antalnak ad tanácsokat

Azt, hogy kik a tanácsadói, Mesterházy csak a miniszterelnök kabinetirodán tekinthette meg. De most már legalább tudjuk, hogy Orbán Viktor személyi edzője Rogán Antalnak ad tanácsokat.

Trafikosztó a Rogán-stábban

A Miniszterelnökség munkatársaként a trafikpályázatok feszített tempójú elbírálásában is részt vevő Hernádi Ádám az egyike azoknak a tanácsadóknak, akiket Rogán Antal leigazolt a Miniszterelnöki Kabinetirodára.

Rogán névtelen tanácsadóknak fizet milliókat

Nem árulja el Rogán Antal, kik adnak neki tanácsot összesen havi négy és fél millióért. A miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter – ahogy a többi tárcavezető is – a szocialista Mesterházy Attila kérdésére leírta, hányan és miért dolgoznak, és milyen pozícióban, de szerinte nincs lehetősége felfedni tanácsadói kilétét. A Transparency Internationalnál viszont azt mondják: a politikai tanácsadók is kormánytisztviselők, vagyis nyilvánosságra lehetne hozni az adataikat.

Szorzásban erős tanácsadókkal szerződne újra az V. kerület

Idén is jelentős összeget tervez kifizetni szakértői díjként az V. kerület vagyonkezelő cége annak a könyvvizsgáló vállalkozásnak, amelynek korábbi tevékenysége a belvárosi ingatlanügyekben nyomozást elrendelő ügyészségi iratok szerint két szám összeszorzására korlátozódott. Értékbecslőként pedig ragaszkodik a kerület az alpolgármester édesapja, a KDNP-s Rubovszky György cégéhez.

Tíz magyar, akin 2014-ben átment az úthenger

Lecsukták, leváltották, leügynöközték, leverték, lekorruptozták. Mai összeállításunkban a kellemetlen helyzetbe került vagy hozott közéleti szereplőket mutatjuk be.

Luxusban él, de sehonnan sem kap fizetést

Van egy ember, aki rengeteg fotón szerepel a Fidesz vezető politikusaival. Orbán Viktorral, Rogán Antallal, a Fidesz vezérkarával, sőt, Andy Vajnával is feltűnik, és azt mondják róla, hogy a miniszterelnök egyik fontos tanácsadója. De vannak róla fotók, ahol luxusautókban látni, drágának tűnő ruhákban, elegáns helyeken. Pedig ez az ember hivatalos viszonyban nincs sem a kormányzattal sem a Fidesszel, tőlük biztos nem kap fizetést. De vajon kicsoda a titokzatos Habony Árpád, akit rendkívül befolyásosnak mondanak?

A Miniszterelnökség is dolgoztatott az üres Fidesz-honlap üzemeltetőjével

A Miniszterelnökség és egy állami hivatal is szerződött a Fidesz honlapjait is fejlesztő, mindössze egy embert foglalkoztató Naphold-2006 Kft. - adta hírül az RTL Klub.

Századvég-sztori: milliárdos birodalmat épít Orbán háttérembere

Közel egymilliárd forintot keresett pár hónap leforgása alatt a Fidesz-közeli Századvég-csoport – derült ki egy októberi bírósági tárgyaláson. Ám a miniszterelnök főtanácsadójához köthető csoport nemcsak a kormány támogatását élvezi, a Fidesz-frakciónak és az MFB-nek is adnak tanácsokat, továbbá a kormányváltás óta a piacon is lendületet vettek, miután felismerték, az egészség jó befektetés. Megpróbáltuk feltérképezni a századvéges társaság szövevényes érdekeltségeit.
Találatok: [39]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4