language

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Kulcsszavak:

üzleti titok highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Rogán köreihez köthető, milliárdos állami titkolózásnak vethet véget a bíróság

Az Eximbanknak ki kell adnia azokat az iratokat, amelyekből kiderülhet, milyen elvek alapján hozta meg befektetési döntéseit a Rogán Antal köreihez tartozó, állami forrásokat felhasználó alapkezelő.

Titkolózik az állami bank a szokatlan feltételekkel kiírt ingyen 16 milliárdról

Hallgat az Eximbank arról, kinek ítélte oda azt a két, összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot, melyekre november végén írtak ki villámpályázatot. A pályázat feltételei elég szokatlanok voltak: magántőkét nem kértek, és nem hagytak túl sok időt a pályázóknak, november 30-án jelent meg a kiírás a holnapon, december 10-e volt a határidő, eredetileg 11-én hirdettek volna eredményt. Később adminisztrációs hibára hivatkozva az eredményhirdetést halogatták, a bank hetek óta semmilyen megkeresésünkre nem reagál.

A NYILVÁNOSSÁGOT KIZÁRVA TÁRGYALJÁK A BELVÁROSI INGATLANÜGYEKET

Rogán Antal volt polgármester – jelenleg a Fidesz parlamenti frakcióvezetője – nem jelent meg azon a bizottsági ülésen, amely az V. kerület ingatlaneladási gyakorlatát vizsgálta. A politikus nevében a kerületi jegyző egy vizsgálati jelentést adott át. A dokumentumról részletek nem derültek ki, zárt ülést rendeltek el. Az önkormányzat még Rogán vezetése idején adott el kedvezményesen egy ingatlant a gyilkossági ügyekben vádlott Portik Tamás élettársának.
Találatok: [3]  Oldalak:   1