language

Személyek:

Rogán Antal highlight_off
Zentai Péter highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Zentai Péter

Üzletember, a Rahimkulov család baráti körébe tartozik. 2021. augusztus 30-án  részt vett a találkozón Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel, Gansperger Gyulával Rahimkulov Ruszlannal egy Váci úti irodahelyiségben, amely összejövetel később a Városháza-ügy alapjául szolgált. Korábban a kormányfő vejével, Tiborcz Istvánnal is üzletelt. (Telex)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

“Én ekkor visszakérdeztem, hogy milyen Viktor. Az Orbán?"

Különös fordulatot vett a Városháza-gate-ként elhíresült ügy, amelyben a rendőrség is nyomoz. Az egyik gyanúsított vallomása szerint az egyik tanú, akiről kiderült, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ismerőse, arra akarta rávenni őt, hogy tegyen terhelő vallomást Karácsony Gergelyre és Kiss Ambrusra, noha nem is ismeri őket személyesen. A gyanúsított állítását egy másik tanú is megerősítette, aki szintén ott volt a találkozón.
Találatok: [1]  Oldalak:   1