language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Schmitt Pál highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Schmitt Pál

Schmitt Pál (Budapest, 1942. május 13. –) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó (1968, 1972), sportdiplomata, diplomata, közgazdász, politikus, 1983 és 2010 között a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, majd elnöke, 1995 és 1999 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, 2010 és 2012 között Magyarország köztársasági elnöke.

2012-ben nagy vihart kavaró plágiumügybe keveredett, amikor a HVG hetilap kiderítette, hogy kisdoktori disszertációja majdnem teljes egészében más szerzők műveinek szó szerinti fordítása. Március 29-én a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, április 2-án lemondott államfői tisztségéről, megtartva a volt államfőknek járó, nagy összegű életjáradékot. Schmitt továbbá az egyetlen olyan magyar köztársasági elnök, aki hivatali ideje alatt egyetlenegy törvényt sem küldött vissza a parlamentnek és egy törvény esetében sem kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás

Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.

Csak Orbán Viktor barátja lépett időben

A jó ütemérzékkel megáldott Duna Takarék lehet az egyetlen, amelyik megússza a több mint száz takarékszövetkezet közül, hogy az állam átvegye felette az irányítást. Ez a szövetkezet annak a Garancsi Istvánnak az érdekeltsége, aki Orbán Viktor kormányfő ismerősének és a Videoton futballcsapat tulajdonosának számít.

Pető Péter: Nézőpontváltás

Aki szerint kevés pénzt fordít az ország kutatásra és fejlesztésre, s alulfinanszírozott a tudományos élet, az téved, de legalábbis csak részigazságot mond. A Nézőpont Intézet például egyedülálló gyorsasággal ér el releváns eredményeket a társadalomtudományok területén. Másként aligha értelmezhetjük a szervezet nemrég közzétett kutatásának keletkezési körülményeit.

Schmitt-ügy: bátrabb frakciótársaikban bíznak a fideszesek

Schmitt Pál plágiumügye lesz a fő téma a parlament mai ülésén. Az ellenzék Schmitt Pál lemondásáról, az államfő és a Fidesz kapcsolatáról beszél majd, míg a Fidesz továbbra is kiáll az "államfő sérthetetlensége" mellett. Bár a kormánypárti képviselők a hvg.hu értesülései szerint nem merték volna felhozni a Schmitt-témát, Lázár János kezdeményezésére rendkívüli frakcióülést tartanak a kérdésről.

Orbán: Senki sem veheti el Schmitt harchoz való jogát + Videó

A miniszterelnök szerint ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle; Orbán Viktor így nyilatkozott újságíróknak a Fidesz–KDNP hétfő reggeli frakcióülésére érkezőben.

Schmitt-ügy: Orbánék három közleménnyel készülnek

Schmitt Pál plágiumügyének az államfői interjú fényében három kimenetele lehetséges. Erre a Fideszben és a KDNP-ben is elkészült három állásfoglalás – tudta meg a hvg.hu kormánypárti forrásból. Az esetleges lemondásra, maradásra, illetve időkérésre készültek fel.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>