language

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Személyek:

Tombor András highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Tombor András

Tombor András millárdos üzletember, a Fidesz fontos háttérembere. 1996-ban megalapította a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), majd az első Orbán-kormány alatt a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. A 2002-ben elvesztett választás után visszatért az üzleti világba és több évig a Multireklám nevű plakátcégnél dolgozott, ennek eladása kapcsán került üzleti kapcsolatba Csányi Sándorral. 2008-tól többek között az UD Zrt-ügy kapcsán lehetett nevével találkozni, aki lehallgatási anyagok szerint a céggel tárgyaltDávid Ibolya, volt MDF-elnök elleni információk gyűjtéséről.

2014-től a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke lett – emellett az azóta bedőlt, állami Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottsági elnök megbízását is megkapta. 2016-ban Habony Árpád hitelezőjeként tűnt fel és szerzett széleskörű ismertséget. Ugyanebben az évben a Visus Invest Kft.-n keresztül bevásárolta magát az Andy Vajna-féle TV2-nek is beszállító Atmedia reklámügynökségbe, amely az első évben megháromszorozta bevételét. 2017-ben megszerezte a Mandiner hírportált, az M3-as metró felújítása kapcsán pedig Kocsis Istvánnal együtt az orosz Metrovagonmas-kocsik mellett lobbizott. 2020-ban kiszállt a hirdetési piacról és átadta az Atmedia Zrt-t Mészáros Lőrincnek és Vida Józsefnek, majd áttérve a légiiparra a katonai kiképzőgépeket gyártó és az Airbusnak is beszállító cseh repülőgépgyárba vásárolta be magát a Vodochody Holdings HU Kft.-n keresztül. Tombor a hírek szerint a bedőlt e-jegyrendszerből is profitálhatott. 2022-től a Budapesti Erőmű igazgatósági tagja.

Kép: Index.hu

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Méregdrága lesz a metrópótló buszok kiszervezése

Egy, a birtokunkba került belső elemzés szerint a metrópótlás kiszervezése egy lehetséges forgatókönyv szerint éves szinten nagyságrendileg 2 milliárd forinttal, tízéves távlatban 23 milliárddal forinttal lenne drágább, mintha a BKV új buszokat kapna a metrópótlásra. Tarlós István információink szerint ezt a tanulmányt lobogtatva ment el Orbán Viktorhoz, és erre hivatkozva kéri a többletköltségek megtérítését, ha a kormány nyomására mégis le kell mondania az olcsó Solaris buszok megvásárlásáról, és ki kell adnia külső szolgáltatónak a metrópótlást a 3-as metró felújításának idejére. A kormánynak annyira fontos a kiszervezés, hogy a főpolgármesternek megüzenték: megadják a garanciát a teljes többletköltségre.
Találatok: [1]  Oldalak:   1