language

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [258]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Azután nyitottak Simonnak számlát, hogy a botrány már kirobbant

Ugyanazon a napon rakott be Welsz Tamás egyik barátja egy, a Simon Gábor adataival, de álnéven, afrikai útlevéllel nyitott budapesti bankszámlára pénzt, amikor az egész sajtó az MSZP volt elnökhelyettesét üldözte – derül ki az Index birtokába került jelentésből.

Nem pártpénz volt Simonnál - Szilvásy

A kiszivárogtatások irányából és tartalmából látszik, hogy a Simon-ügy a Fidesz választási kampányt hivatott segíteni – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában az egykori titokminiszter, aki ma jelen volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes C típusú ellenőrzésével foglalkozó ülésén.

Mesterházyék távolmaradása indokolja a gyanút

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága bizonyítani nem tudja, de megállapította, hogy fennáll annak a gyanúja, hogy Simon Gábor eltitkolt százmilliói összefüggésben állnak országgyűlési képviselői, illetve MSZP-elnökhelyettesi tisztségével.

Mentelmi bizottság: az eltitkolt százmilliók összefüggnek Simon politikai tisztségével

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága bizonyítani nem tudja, de megállapította: fennáll annak a gyanúja, hogy Simon Gábor eltitkolt százmilliói összefüggésben állnak országgyűlési képviselői, illetve MSZP-elnökhelyettesi tisztségével.

Szándékos zavarkeltés a Simon-ügyben

A kampány és a közélet mélypontja, hogy Mesterházy Attila nem hajlandó válaszolni a saját volt helyettesével összefüggő, nemzetbiztonsági kockázatokat is fölvető kérdésekre a parlament illetékes szakbizottságának – nyilatkozta tegnap a Kossuth rádió 180 perc című műsorának Kocsis Máté.
Találatok: [258]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>