language

Személyek:

Simonka György highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Fideszes belháború: egykori pénzosztó fordult Simonka ellen, ő visszatámad

Simonka György cégének egyik vezetője volt, és az uniós támogatások rohamtempójú szétszórásában is részt vett Ruck Márton, aki most kizáratná a Fideszből a költségvetési csalással vádolt dél-békési országgyűlési képviselőt.

Itt a Simonka-per őszi menetrendje – hosszú börtön és teljes vagyonelkobzás fenyegeti a politikust

Októberben kilenc tárgyalási nappal nyit majd a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják – tudta meg a Narancs.hu. Minden héten három tárgyalási napot tervez a bíróság.

Megvan, mikor kezdődik a monstre Simonka-per: csak az előkészítő ülésre négy napot szánnak

A büntetőper méreteire jellemző, hogy csak az előkészítő ülések megtartására négy napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék. Így a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György és 31 társa pere 2020. január 13-án kezdődik. A bíróság emellett további három napot, január 14-ét, január 15-ét és január 16-át jelölte ki az előkészítő ülés megtartására.

20 millióval akarták megvesztegetni a NAV-ot Simonkáék - ínyencségek a vádiratból

A rendszerváltás óta soha olyan súlyos vádakat nem fogalmazott meg országgyűlési képviselő ellen az ügyészség, mint tette kedden, amikor a Fővárosi Törvényszéken elindult Simonka György és tettes-társainak büntetőpere. A sajtóérdeklődés ehhez mérten több mint figyelemre méltó volt.

Csoda a NER-ben? Simonka ma áll bíróság elé súlyos bűnök vádjával

Megtörténik ma az, amire kevesen számítottak: Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a vádlottak padján láthatjuk a Fővárosi Törvényszéken. A rendszerváltás óta olyan súlyos vádakkal még nem állt bíróság elő magyar politikus, mint Dél-Békés kormánypárti hűbérura. Hogyan jutottunk idáig?

850 milliós vagyonelkobzást kért az ügyészség Simonka Györgyre

Nem csupán börtönbüntetés fenyegeti Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és családtagjait, de az anyagi csődtől is tartania kell a korrupció miatt vád alá helyezett politikusnak és környezetének – tudta meg a 24.hu.

A Quaestor-botrány kétes figurája a fideszes Simonka György intézője volt

Különös szereplő köti össze Magyarország történetének legnagyobb pénzügyi csalását, a 250 milliárd forintos mínusszal végződő Quaestor-botrányt és a költségvetési csalással vádolt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyét – tudta meg a 24.hu.

Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint

Több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő azért, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat leállíttassa – értesült a 24.hu.

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint

A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben az ügyészség szerint.
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>