language

Helyek:

Szeged highlight_off

Kulcsszavak:

ügyészség highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Leültünk megbeszélni, hogy alakítsunk egy bűnszervezetet és bűnözzünk?

Mostanában a közbeszéd szerint elég sok furcsaság van ebben az ügyben” – hangzott el kedden a Szegedi Törvényszéken abban az ügyben, amiben Joób Márton, a korábban Botka László frakciójához tartozó, jelenleg független szegedi önkormányzati képviselő és háromszoros világbajnok kenus érintett. Joób és köre a vád szerint egy négy megyében működő bűnszervezetet hozott létre, hogy műsorújság kiadásával és szórólapterjesztéssel foglalkozó cégét a piacon tudják tartani.

Újabb 17 embert fogtak el, akik benne voltak a gyógyászati segédeszközös bűnszervezetben

Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, amelynek célja felderíteni egy gyógyászati segédeszközökkel végrehajtott csalássorozatot.

Vádat emeltek a költségvetési csalással gyanúsított Joób Márton szegedi politikus ellen

Az ügyészség szerint a szegedi önkormányzati képviselő és társai céghálót működtetve 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Sokba kerültek a táncoló pingvinek – elítélték a szegedi vadasparki mutyi vádlottjait

Különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy olyan ügyben, amely jól példázza, milyen módszerekkel igyekeztek a kormánypárthoz közel álló vállalkozók az uniós támogatásokat megcsapolni. A Szegedi Vadaspark területén megvalósuló játszótérre és interaktív látogató-tájékoztató kialakításra megítélt támogatás jelentős hányada ugyanis köddé vált.

"Nem én voltam a célpont, hanem a Botka meg a Németh"

A 2010-es fideszes hatalomátvétel után az önkormányzati tulajdonú szegedi IKV Zrt. új vezetése feljelentette Balla Bélát. Kilenc évig járt a rendőrségre, bíróságra, nemrég bűncselekmény hiányában felmentették. Most kártérítési pert indít meghurcoltatása miatt egykori cége ellen, és nem érdekli, hogy már nem a Fidesz irányít.

Politikus ellen is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt Szegeden

A Csongrád Megyei Főügyészség hat ember, köztük egy jegyző és egy alpolgármester ellen emelt vádat hűtlen kezelés miatt. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2008 és 2012 között több mint 300 parkolóbérletet osztottak ki ingyenesen, holott erre jogszabályi lehetőségük nem volt, 40 millió forint kárt okozhattak. 2013 óta legálisan lehet bérletet átadni. Az adott időszakban Mózes Ervin volt a jegyző, aki szerint a vád képtelenség. Az érintett alpolgármester Solymos László.

Évente döntöttek az ingyenbérletek kiosztásáról – vádemelés Szegeden

40 millió forintos vagyoni kárt okozott a szegedi gazdasági társaságnak, hogy 2008 és 2012 között ingyen éves bérletet osztottak az önkormányzattal kapcsolatban álló személyeknek. Az ügyészség most egy választott politikus ellen is vádat emelt. A más városokban is bevett gyakorlat egyébként azóta is él, de azóta jogszabályi hátteret is teremtettek neki.

329 milliót csalhattak össze egy alapítványi iskola vezetői

A vádirat szerint a szegedi oktatási alapítvány kuratóriumi tagjai több ezer olyan diák után vettek fel állami normatívát, akik nem is jártak az általuk működtetett intézményekbe.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>