Személyek: |
"Mi ellenzékben vagyunk, így csak javaslatokat tehetünk" - interjú Szijjártó Péterrel
Mint megtudhattuk, az autóját is a csapat szponzorától kapja, mint a klub elnöke.
"A fél kormány belebukna"
Mindent egy halottra próbált kenni Zuschlag János, de "az ügyészség ebbe nem nyugodott bele" - a Zuschlag-per folytatódott. Újabb érdekes részletek, lehallgatott telefonbeszélgetések.
Kormányzati szálak, BM-es segítség a Zuschlag-perben?
Arató Gergely, az OKM jelenlegi államtitkára, Kiss Péter, kancellária miniszter és Újhelyi István, az MSZP alelnöke tudtak arról, hogy milyen tevékenységet folytat Zuschlag – vallotta az ügyészségen dr. Szente Zsolt.
Zuschlag Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert is bele akarta keverni az ügybe
További súlyos állításokat fogalmazott meg a Zuschlag-per másodrendű vádlottja.
Szijjártó legyőzte az MSZP-t
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője jogerősen pert nyert az MSZP ellen; a szocialista párt győri szervezete tavaly lopással vádolta meg a helyi fideszeseket.
Szijjártó Péter pert nyert az MSZP ellen
A bíróság döntése szerint a győri MSZP megsértette Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, a párt győri elnöke becsülethez és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, mikor a Kisalföld című lapban megjelent közleményben azt állította, hogy a fideszes politikus lopja a város vagyonát.
Szijjártó Péter első fokon pert nyert az MSZP ellen
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője első fokon, nem jogerősen pert nyert az MSZP ellen, amiért a szocialisták győri szervezete egy márciusi közleményben lopással vádolta meg a helyi fideszeseket - közölte a Fidesz az MTI-vel szerdán.
Adnak is, kapnak is - MSZP-Fidesz-botránylicit Győrben
Még helyi szinten is pitiáner összegek fölötti adok-kapok játszmába torkollott Győrben a 12 év után hatalmon kívül rekedt városi szocialisták leleplezéssorozata. Kiteregették, hogy az önkormányzat Szijjártó Péter vezette gazdasági bizottsága több olyan cégnek ítélt támogatást, amelyek az illető szakbizottság delegáltjainak (rész)tulajdonában állnak.
Kódolva volt a rendszerbe a Zuschlag-botrány
A nyomuló "elvtársak" fantázianéven küldözgettek e-maileket, a képviselők ügyintézőket hívogattak, a minisztériumi tisztviselő közben kacsintgatott.
"Sajátos értékrendet képvisel Szijjártó"
Az elmúlt napokban törvénysértés gyanúja merült fel egy önkormányzati pályázat elbírálásával kapcsolatban Győrött. Sajátos értékrendet képvisel Szijjártó Péter, amikor gyűlöletkampánnyal vádolja azokat, akik szót mernek emelni.