Személyek: |
Vagyonnyilatkozatok: kik élnek jobban, mint egy éve?
Közzétették a parlament honlapján az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. Gyurcsány Ferenc tavaly nagyot kaszált, Lázár János szántóföldeket, erdőket és kivett mocsarat vásárolt. Rogán Antal és Németh Szilárd rezsibiztos rosszabbul élnek, mint egy éve. A képviselők nagy része 700 ezres laptopot birtokol, többen pedig azt is beírták, hogy görgős karfás forgószékkel is gazdagabbak lettek.
Apáti István
Budai Gyula
Gyurcsány Ferenc
Kósa Lajos
Kövér László
L. Simon László
Németh Szilárd
Papcsák Ferenc
Rogán Antal
Rubovszky György
Seszták Miklós
Szatmáry Kristóf
Szijjártó Péter
Tóth Csaba (MSZP)
Varga Mihály
Volner János
Fidesz
Jobbik
MSZP
gazdálkodás
klientúra
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Juhász: újra áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület
Az Együtt önkormányzati képviselője szerint egy Október 6- utcai ingatlant négyzetméterenkénti 7-800 ezer forint helyett csak 154 ezerért adott el az V. kerület.
Tíz magyar, akin 2014-ben átment az úthenger
Lecsukták, leváltották, leügynöközték, leverték, lekorruptozták. Mai összeállításunkban a kellemetlen helyzetbe került vagy hozott közéleti szereplőket mutatjuk be.
Simon Gábor-ügy
Széchenyi Bank-ügy
Habony Árpád
Kovács Béla (Jobbik)
Portik Tamás
Rogán Antal
Szijjártó Péter
Töröcskei István
Welsz Tamás
Fidesz
Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet
MSZP
Széchenyi Bank
adócsalás - költségvetési csalás
bankok - pénzintézetek
hamis magánokirat felhasználása
ingatlan
kémkedés
mentelmi jog
tanácsadás
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Titokban hízik a képviselők vagyona
Több mint háromszázmillió forinttal tartoznak magánszemélyeknek a parlamenti képviselők. Vagyonnyilatkozatukban nem kell feltüntetni, kitől és milyen feltétellel kapták a pénzt, de többen bevallják: a családjuk segít. A családtagok anyagi viszonyait továbbra sem ismerheti meg a közvélemény, ahogy azt sem sikerült elérni, hogy szkennelt papírlapok helyett adatbázis szolgálja ki az érdeklődőket.
Már belülről is bűzlik a fideszes dőzsölés
Pokorni Zoltán nyíltan bírálta Kósa Lajos új-zélandi utazását, a luxuskarórák hordását, párttársai urizálását. „A páncélunkon ütött egy rést az Egyesült Államok, egy kis lyukat, de a lyukon folyik be a víz” – fogalmazott a Fidesz alelnöke. Szerinte a kitiltási ügyben rossz a kormánykommunikáció.
Giró-Szász? Szijjártó? Esetleg Vajna? Kinek a gazdagodása zavarja a legjobban? Szavazás!
Nem a kormányszóvivő az egyetlen, akinek a Fidesz közelében meredeken felfelé ível a csillaga. Kollégiumi szobatársak, lelátóbeli szotyipartnerek, egykori táskahordók is nyertesei lettek az elmúlt öt évnek.
Sajtóattasé lesz a futsalcsapat sajtósa: Canberrában
Ausztráliában lesz követségi sajtóattasé Szijjártó Péter külügyi és külkereskedelmi miniszter korábbi futsalcsapatának kommunikációs felelőse. Gyombolai Zsófia a csapat több tagjával együtt az elmúlt hetekben került a minisztérium állományába.
Szijjártó: azokkal dolgozom együtt, akikben megbízom
A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Szabad Szemmel című műsorában azt is elmondta: moszkvai útja során világossá tette Szergej Lavrov számára, hogy Magyarország elkötelezett híve Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának.
SZIJJÁRTÓ A FUTSALOS PROTOKOLLFŐNÖKÉT IS TRÜKKÖSEN ALKALMAZZA
A kabinetfőnökhöz hasonlóan a protokollfőnököt is munkaszerződéssel alkalmazza a Külügyminisztérium. Andréka Domonkos diplomáját ugyanis nem fogadják el felsőfokú végzettségként. Szijjártó focicsapatának ügyvezetője korábban Orbán Viktort kísérte, többek között WC-ket járt be a számára, azt nézte meg, kifogyott-e a szappan, van-e kéztörlő.
Szijjártó átvitte csapattársait a külügybe
Nem tudott meglenni futsalos csapattársai nélkül Szijjártó Péter (36). A Blikk megtudta: a külügyminiszter nem csak közeli munkatársát, a kabinetfőnökeként is emlegetett Benkő Szilárdot vette magához a kancelláriától. Két további labdarúgótársa is az új tárcához igazolt.