Honnan tudjuk mi, a "nép", hogy kitől függhetnek a függetlennek mondott politikamagyarázók? - tette fel a kérdést a minap a Népszava. A Heti Válasz az alábbi táblázattal válaszol a napilapnak.
Nem árulja el, milyen alvállalkozókkal dolgozik az a cég, amely öt tanulmány elkészítésére több mint húszmillió forintot nyert el a gazdasági minisztérium egyik közbeszerzési pályázatán. A tanácsadó kft a szerződéskötés előtt fél évvel alakult, vezetője ingatlanos cégben érdekelt.
Adóhiány, késedelmi kamat és bírság címén félmilliárd forint befizetésére kötelezte az adóhatóság a Siemens világcég hazai leányvállalatát, amely - nyereségét és adóját csökkentendő - korábban 800 millió forintot utalt át hajléktalanok tulajdonában lévő társaságoknak.
Két egészségügyi tanulmány elkészítésével – 23 millió forintért – azt a Kató és Társa Kft.-t bízta meg a Miniszterelnöki Hivatal, amely lényegében a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egykori érdekeltségébe tartozó, Perfekt Zrt. munkatársaiból verbuválódott – derítette ki lapunk.
Még helyi szinten is pitiáner összegek fölötti adok-kapok játszmába torkollott Győrben a 12 év után hatalmon kívül rekedt városi szocialisták leleplezéssorozata. Kiteregették, hogy az önkormányzat Szijjártó Péter vezette gazdasági bizottsága több olyan cégnek ítélt támogatást, amelyek az illető szakbizottság delegáltjainak (rész)tulajdonában állnak.
Három éve tette le esküjét az első Gyurcsány-kormány. Összeállításunkból kiderül: a miniszterelnök legalább ötven olyan embert mentett át a mába, aki még az előző - üzletemberi, mozgalmi - életéből származik.
Saját magára költ a kormány külsős cégek bevonásával mintegy 2,5 milliárd forint értékben a Magyarországnak rendelkezésre álló európai uniós fejlesztési forrásokból – értesült a Magyar Nemzet. A négy tételből álló, az államreformot szolgáló pénzek egy részét már folyósították kormány közeli cégeknek.
A gazdasági minisztérium többszöri kérésünkre betekintést engedett a 2005 és 2007 között kötött ötmillió forint alatti szerződések tartalmába. A munkák színvonalát nem minden esetben lehet ellenőrizni.
Szeptemerben átvilágítják a 4-es metrónak a beruházóra nézve előnytelen szerződéseit. A Fővám térnél például semmi nem kötelezi a kivitelezőt, hogy gyorsítson a munkán. A buktáknak azonban úgy látszik, nincs felelőse, a volt igazgató, Gulyás László marad.