language

Intézmények:

Test Body Ltd highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

OLAF-jelzések: az Átlátszó cikksorozata alapján indult ügyben szabadságvesztést is kiszabtak

Az Európai Csalási Elleni Hivatal, azaz az OLAF jelzése alapján indult magyarországi ügyekről szóló sorozatunk következő részében egy, eredetileg az Átlátszó által felderített eset következik. 2012-es tényfeltárásunk alapján az OLAF vizsgálatot indított, majd ajánlást tett a magyar ügyészség felé, a büntetőeljárás pedig mostanára eljutott az első fokú ítéletig. A bíróság az egyik vádlottat végrehajtandó, társát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az utóbbi vádlott a bűncselekménnyel okozott kárt, mintegy 200 millió forintot teljes egészében megtérítette.

Letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság az Átlátszó által 2012-ben feltárt csalás ügyében

Hét évvel ezelőtt háromrészes cikksorozatban mutattuk be, hogy egy több mint 200 millió forintos uniós pályázathoz az önerőt egy offshore cég biztosította, túlárazták az EU-s pénzből beszerzett orvosi berendezéseket, és a klinika doktornak feltüntetett természetgyógyászokat alkalmazott. Cikksorozatunk nyomán 2015-ben az OLAF éves jelentésében ez az ügy lett az egyik esettanulmány, az uniós ellenőrök ajánlása után pedig eljárás indult Magyarországon, és nemrégiben az elsőfokon eljáró bíróság letöltendő börtönbüntetést szabott ki az egyik vádlottra.

Uniós testtérkép kérdőjelekkel – egy furcsa EU-pályázat története I.

Szabálytalansági eljárás folyik egy, az atlatszo.hu által megvizsgált, több mint 200 millió forintos uniós pályázat ügyében, amelyben számos furcsaság fedezhető fel: az önerőt egy offshore cég biztosította, tízmilliókat számoltak el olyan gépekre, amelyek sokkal olcsóbban is beszerezhetők lettek volna, a klinika pedig doktornak feltüntetett természetgyógyászokat alkalmaz.
Találatok: [3]  Oldalak:   1