language

Kulcsszavak:

titkosszolgálat highlight_off

Személyek:

Tóth Károly highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [52]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Almássy Kornél jogerősen megnyerte az UD Zrt. pert

UD Zrt-ügy: Jogerősen is polgári pert nyert Dávid Ibolyáék ellen a megfigyelési ügybe kevert Almássy Kornél, aki annak idején a Magyar Demokrata Fórum elnöki címére pályázott.

Már az ügyészség érdeklődik a leghatalmasabb emberek "titkos" ügyében

Az ügyészség a III. kerületi rendőrkapitányságra bízta annak kiderítését, hogyan kerültek fel a világhálóra azok a hangfelvételek, amelyeken az UD Zrt volt vezetői többek között Csányi Sándor OTP-elnökkel és Hernádi Zsolt Mol-vezetővel diskurálnak.

Tóth Károly: Nem követtem el bűncselekményt

Továbbra is fenntartom: nem követtem el semmilyen bűncselekményt, sőt még szabálysértést sem, ugyanis utólag nem lehet elkövetni a felbujtás bűncselekményi tényállását – nyilatkozta a 168Óra Online-nak Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság volt szocialista alelnöke.

Vádat emeltek Szilvásy György és három volt országgyűlési képviselő ellen

Keresztes Imre főügyész csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: múlt pénteken, december 3-án emelt vádat a főügyészség a volt titokminiszter és három volt országgyűlési képviselő ellen.

Vádat emeltek Szilvásy, Dávid és Herényi ellen

Szilvásy György volt titokminiszterrel és három volt országgyűlési képviselővel szemben december 3-án vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A vádirat személyes adattal való visszaélés vétsége és más bűncselekmény.

Vádemelés Szilvásyék ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF-elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen – értesült lapunk.

Önként tett vallomást Tóth Károly

"Én jelentkeztem a Központi Nyomozó Főügyészségen, hogy elkészítem az első gyanúsítotti kihallgatásomon feltett kérdésekre az írásos válaszomat, és kész vagyok szóban is felelni a további kérdéseikre" mondta a NOL-nak Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselő.
Találatok: [52]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>