language

Személyek:

Torgyán József highlight_off

Torgyán József

Torgyán József† (Mátészalka1932november 16. – Budapest2017január 22.) magyar politikus és ügyvéd. 19902002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [74]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Torgyán szerint Deésy Géza több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható

Torgyán József szerint a "kazetta-ügyben" elhíresült koronatanú, Deésy Géza a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ellen irányuló "hamisan vádoló csoport" vezetője. Torgyán József állította: Deésy megzsarolta a miniszter titkárságvezetőjét, de emellett még más bűncselekményekkel is gyanúsítható.

Szembeszállok Don Torleonéval

Deésy először a Népszavának nyilatkozva vállalja névvel és arcképének közlésével, hogy ő készítette múlt év májusában azt a hangfelvételt, amely szerint vállalkozók közvetítőkön keresztül hárommillió forint kenőpénz Torgyán Attilához, a földművelésügyi miniszter fiához való eljuttatását beszélik meg.

Felfedi nevét és arcát a korrupciós ügy koronatanúja

Hozzájárult neve és arcképe közléséhez a "koronatanú", aki a felvételt készítette azon a találkozón, ahol a Torgyán Attilának, a földművelésügyi miniszter fiának szánt kenőpénz célba juttatásáról esett szó. Deésy Géza hozzájárul ahhoz, hogy a Népszava átadja az ügyészségnek azt az írásos nyilatkozatát, amelyben tanúsítja a felvétel hitelességét.

Torgyán teljes kivizsgálást kért Orbántól fia állítólagos megvesztegetési ügyében

Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter, kisgazdapárti elnök szerdán találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Torgyán fia állítólagos megvesztegetési ügyével kapcsolatban azt kérte a miniszterelnöktől: járjon közbe, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság. A miniszter azt állította: a Népszavában megjelent cikkekből egy szó sem igaz.

Közpénzből származott a kenőpénz

"A fiúk kiálltak a hátam mögül" - így panaszkodik a Torgyán család bizalmasának nevezett Benczéné Tóth Judit azon a felvételen, amelynek második részét ma közöljük.

Torgyán szerint alaptalanok a fia ellen felhozott vádak

Torgyán József kisgazda pártelnök összeollózott, silány munkának nevezte azt a hangszalagot, amely alapján a Népszava kenőpénz átvételével hozta összefüggésbe fiát, Torgyán Attilát. Erről az agrárminiszter beszélt az m1 Aktuális című műsorában kedd este.

A koronatanú állítja: a küldemény, a kenőpénz célba ért

"Megkérdezte tőlem az Attila, hogy hogy gondolom én, hogy egy ilyen bizalmi ügyben egyszerűen idegenek jönnek" - ezekkel a szavakkal igyekszik a kedélyeket csitítani a Torgyán család bizalmasának nevezett Benczéné Tóth Judit, aki egy hangfelvétel szerint hárommillió forint kenőpénzt juttatott el Torgyán Attilának, az agrárminiszter fiának.

A Népszavának nyilatkozó koronatanú a bíróság előtt is hajlandó tanúskodni

Interjúban erősítette meg tegnap a Népszavának írásos nyilatkozatban tett állításait a koronatanú", aki a felvételt készítette a Torgyán Attilának szánt kenőpénz "célbajuttatásának" körülményeit tisztázó megbeszélésről. A laptól továbbra is anonimitása megőrzését kérte, de ismét kijelentette: állításaiért a bíróságon is vállalja a felelősséget.

Torgyán József tízmillió forintot vett át Morvai jelöléséért

Torgyán József FKGP-elnök azt vágta a napokban Csúcs László fejéhez, hogy ingyen került be a parlamentbe a kisgazdák segítségével, semmit sem tett le az asztalra a képviselőségért. Arról viszont nem beszélt a pártelnök, hogy - a Blikk birtokába került dokumentum szerint - egyesek bevásárolták magukat az országgyűlésbe. Ugyanis az 1994-es parlamenti választásokon 10 millió forintjába került az Állampolgárok Érdekképviseleti Szövetségének, hogy Morvai Ferencet bejuttassa a parlamentbe.
Találatok: [74]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>