language

Akták:

Vadászház eladás (Csillebérc) highlight_off

Személyek:

Varju László highlight_off

Vadászház eladás (Csillebérc)

Vadászház eladás (Csillebérc)

A csillebérci vadászház értékesítése kapcsán Rogán Antal (Fidesz) 2002 februárjában tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával. A vádindítvány szerint Rácz Péter egykori szocialista kép¬viselő, a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ) ügyvezető elnöke szándékosan okozott mintegy 82 millió forint vagyoni hátrányt azzal, hogy 1999-ben 14,2 millió forintért adta el a szervezet csillebérci táborának területén fekvő 96,8 millió Forint értékű ingatlant, méghozzá az unokatestvérének tulajdonában álló Bau-bérc Kft.-nek. 


A hat
óságok nem állapítottak meg semmilyen bűncselekményt, a nyomozást decemberben meg is szüntették, Rogán panaszára azonban a Fővárosi Főügyészség pótnyomozásra utasította a rendőrséget. Rácz az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Elmondása szerint az adásvételi szerződés megkötésére az úttörőszövetség szorult anyagi helyzete miatt, a MÚSZ vezetésének egyhangú szavazása után került sor. Az ügyvezető elnök cáfolta azokat a vádakat is, hogy rokonának játszotta át áron alul a vadászházat, álláspontja szerint az adásvétel időpontjában egyetlen hozzátartozója sem volt a Bau-bérc Kft. tulajdonosa. 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket átutalással vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor


Az ügy végére 2007-ben tett pontot a Fővárosi Bíróság: Rácz Pétert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és félmillió forint pénzbüntetésre ítélte, és az adásvételben közreműködő értékbecslőt is pénzbüntetéssel sújtották. 

Az eset mellékszálaként a Fővárosi Ítélőtábla 2005-ben érvénytelenítette azt a szerződést, melynek értelmében a KISZ, illetve jogutódja, a Demisz 1989. június 27-én a csillebérci úttörőtábort a Magyar Úttörők Szövetségének ajándékozta. A tulajdonjogi háttér azonban még tisztázatlan, végül azonban 2017. nyarán a kormány úgy döntött, inkább kifizeti az úttörőszövetséget és annak utolsó elnökét Rácz Pétert, csakhogy gyorsan visszaszerezhesse a csillebérci tábort. A szerződést titkosították, ám a 24.hu információi szerint a költségvetésnek összesen közel másfél milliárd forintjába került, hogy a Margitsziget nagyságú területet teljes egészében visszaszerezze az őszre az állam.

Varju László

Varju László (Komló, 1961. augusztus 22. –) magyar politikus, országgyűlési képviselő, a megszűnt Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkáraként tevékenykedett 2008 és 2010 között. A Demokratikus Koalíció tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Csillebérci ingatlanper: folytatás tavasszal

Április 18-ra napolta el az ügy bírája annak a büntetőpernek a folytatását, melyben Rácz Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) ügyvezető elnöke és tettestársa, Burger Béla ingatlanforgalmi szakértő a szervezet csillebérci vadászházának áron alul történt értékesítése miatt állt a Budai Központi Kerületi Bíróság tanácsa elé.

Tagadja bűnösségét a főúttörő

Tagadta bűnösségét Rácz Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége ügyvezető elnöke és vélelmezett bűntársa a csillebérci vadászház értékesítése miatt ellenük indított büntetőper első tárgyalási napján tegnap.
Találatok: [2]  Oldalak:   1