Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

Vesztegetés az INA privatizációjánál highlight_off
Vizoviczki diszkóbirodalma highlight_off

Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát. Sanadert egyszer már el is ítélték az ügyben – de 2015 novemberében szabadlábra került, miután eljárási hibák miatt érvénytelenítették a jogerős ítéletét –, ami kínos üzenet volt Budapestre, hiszen ha volt, akit lefizettek, akkor kellett lennie valakinek, aki lefizetett. A Mol és Hernádi Zsolt viszont minden esetben visszautasította a vádakat. Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, ezt akkor a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az a mai napig tart: a Zágráb megyei bíróság azt állítja, hogy  nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt 2015 novemberében Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, mivel a magyar cég meg is kontrázta a horvát lépéseket azzal, hogy választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvátok állítólagos szerződésszegése miatt. Az eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indította a Mol, mivel álláspontja szerint csaknem 80 milliárd forint veszteség érte azzal, hogy a horvát kormány nem teljesítette az INA gázüzletágának átvételéről szóló szerződést.  (forrás: Index.hu)

 

A genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) nemzetközi választottbíróság angol nyelven elérhető teljes ítéletét feldolgozó Heti Válasz azt állapította meg, hogy Horvátország lényegében koncepciós pert indított a legnagyobb magyar vállalat, illetve vezetője, Hernádi Zsolt ellen – úgymond a nemzeti érdekektől vezéreltetve.  2018 nyarán a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot, ám azt a magyar bíróság újból elutasította.

 

Vizoviczki diszkóbirodalma

Vizoviczki diszkóbirodalma

2012 közepén tartóztatta le Vizoviczki László vállalkozót magas rangú rendőri vezetőkkel együtt a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárító Központ, a Készenléti Rendőrség és speciális egységek részvételével. A vállalkozót az ügyészség vesztegetéssel és költségvetési csalással gyanúsította: a vád szerint gyanújuk lényege, hogy a Vizoviczkinek dolgozó V. István már évekkel ezelőtt korrupciós kapcsolatot épített ki az őrizetbe vett rendőri vezetőkkel azért, hogy Vizoviczki szórakozóhelyei zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek. A megegyezésük részét képezte, hogy a rendőrök a konkurens szórakozóhelyeken razziákat tartsanak, és értesítsék Vizoviczkit, ha esetleg ellene indulna eljárás. A vállalkozó cégeinek portfóliójába tartoztak a Hajógyári-szigeten található mega klubok, a Studio, a Dokk Café, a Pink! klub, a Sláger Palace retrodiszkó, a BedBeach és a Coronita. A cégnek a belvárosban is vannak szórakozóhelyei: a Moulin Rouge, a Nyugatinál a szintén bezárt, háromszintes Retropolis, a Club Prestige és a White Angel. Az ügyben 2014 augusztusában emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

 

Egyik ügyében a vállalkozót és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vádlottak közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket,legalább 825 millió forintos kárt okozva az államnak. Vizoviczkit 250 millió forintos óvadék ellenében 2016. júliusában házi őrizetbe helyezték. A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014 októbere óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek vádirata huszonegy olyan vádlottat tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerintrendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczki Lászlótól,hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Vagy legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor

Találatok: [1]  Oldalak:   1

Gyűlnek a csontvázak Polt Péter szekrényében – így züllött az ügyészség a politika kiszolgálójává

„Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Ezt hazánk legfőbb ügyészéről, Polt Péterről írta Kis János az ÉS-ben, miután 2010-ben Polt újra bizalmat kapott a Fidesz-KDNP részéről. A bíróság által jogerősen is szabad vélemény-nyilvánításnak kimondott cikk óta eltelt évek mintha még inkább beigazolták volna a filozófus szavait, hiszen az általa vezetett ügyészség közvetlenül vagy a nyomozás felügyeletén át olyan botrányokban vált részessé, mint Polt lánya élettársának kiengedése a Quaestor nyomozásból vagy a Rogán-ügyekben tett feljelentések elutasítása.
Találatok: [1]  Oldalak:   1