language

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [46]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Magyarországon is lesújtó a korrupció elleni küzdelem eredménye

A Transparency International (TI) hétfőn közzétett tanulmánya szerint lesújtó a korrupció elleni küzdelem eredménye az OECD országaiban. Magyarország továbbra is a külföldi vesztegetés elleni egyezményt korlátozottan végrehajtó országok csoportjába tartozik, és már harmadik éve nem javít a helyezésén.

Börtön fenyegeti a hivatalnokokat, ha nem jelentik a vesztegetést

Három évig terjedő börtön fenyegeti azokat a hivatalos személyeket, akik tudomást szereznek fel nem derített vesztegetésről, de nem tesznek feljelentést. Ez is szerepel abban a büntető tárgyú jogszabályokat módosító csomagban, amely július 1-től lép hatályba és amelyet kedden szavazott meg az országgyűlés.

Vádat emeltek a quaestoros agrárdiplomata, Kiss Szilárd ellen

Az ügyészség szerint vesztegetéssel próbálkozott, amikor cége nem tudta visszafizetni a felvett hitelt. Kiss Szilárd a moszkvai nagykövetségen korábban mezőgazdasági attasé volt, közreműködött vízumok kiadásában, és több Quaestor-cégben is tisztségviselő volt.

Korrupció miatt letartóztatták a brazil kormánypárt kincstárnokát

A brazil rendőrség letartóztatta szerdán Joao Vaccari Netót, a kormányzó baloldali Munkáspárt kincstárnokát. A hatóságok ezzel ismét közelebb kerültek Dilma Rouseff államfő bizalmasainak köréhez a Petrobras állami olajkonszernt érintő kiterjedt korrupciós bűnügy vizsgálatában.
Találatok: [46]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>