Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Személyek:

Windisch László highlight_off
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Hol a lé? – Hasznot húznak a Quaestor-bukásból

Menthetők lettek volna a Quaestor ügyfelei – írta meg március 28-i számában a Magyar Nemzet. Cikkünk második részében bemutatjuk többek között, hogy az Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az ügyben „kreatívan értelmezte a törvényt”, illetve a Quaestor felszámolását egy jól körülhatárolható, több szálon összefonódó csoport végezheti.

Menthetők lettek volna a Quaestor ügyfelei

Riportsorozatunkban a Quaestor belső embereivel folytatott beszélgetések, a birtokunkba került nyomozati anyagok, levelezések és a felszámolás során született dokumentumok alapján térképezzük fel, miért kellett bedönteni a vállalatot. A csőd után százmilliárdos cégvagyon tűnt el.

Célpont: Beidézték a magyar államot a brókerkárosultak ügyében

Beidézte a bíróság a magyar államot abban az eljárásban, amelyben 1652 brókerkárosult 28,8 milliárd forint kárának megtérítését követeli. Az első tárgyalás áprilisban lesz

Az MNB lövése mellé ment, Semjén gyorsan kiszélesíti a kaput

A Magyar Nemzeti Bank formailag szabálytalanul büntette meg a brókerügyek egyes érintettjeit. Az igazságérzet ilyenkor a felelősök megbüntetéséért kiált, de közben a Parlament a visszamenőleges jogalkotás hibájába léphet azért, hogy a jövőben ne lehessen "kijogászkodni" a határozatokat.

Havi 9 milliós gázsi mellé 43 milliós kedvezményes hitelt kapott Matolcsy jegybankjának alelnöke

Megnevezte a Magyar Nemzeti Bank a 24.hu kérdésére, ki az a két alelnök, aki részesült abból a fajta kedvezményes munkáltatói kölcsönből, amelyből kapott Vajda Zita, azaz most már Matolcsy Zita, Matolcsy György jegybankelnök újdonsült felesége is.

A havi 4-9 milliót kereső Nagy Márton alelnök 43 milliós kedvezményes hitelt kapott az MNB-től

Nagy Márton és Windisch László az a két MNB-alelnök, akik kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt kaptak a munkahelyüktől - árulta el a jegybank a 24.hu kérdésére. Az eddig is ismert volt, hogy a Nemzeti Bank 402 alkalmazottjának adott kedvezményes kölcsönt, illetve hogy a topkategóriás káderek 40 millió forint feletti összeghez jutottak, de az nem volt ismert, hogy ki az a két alelnök, aki hitelt kapott.

„Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről”

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik.

Tarsoly Csaba: Orbán Viktor a hibás

Először adott interjút a sajtónak letartóztatása után Tarsoly Csaba. A Fővárosi Főügyészség eleinte nem engedélyezte, de miután a Magyar Narancs bírósághoz fordult, beszélhetett a Quaestor előzetesben ülő egykori elnök-vezérigazgatója. Az ügyészség szerint 210 milliárd forint tűnt el, Tarsolyt 753 rendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és kötvénykibocsátással vádolják. A vád szerint a Quaestor fiktív kötvényeket bocsátott ki, és az egykori vezér a cég házipénztárát is dézsmálta.
Találatok: [9]  Oldalak:   1