Költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a zsadányi kerékpárút befejezési munkálataival kapcsolatban – derült ki Polt Péter Hadházy Ákosnak adott válaszából. A legfőbb ügyész jelzésére az adóhatóság azután indított eljárást, hogy lapunk megírta: olyan cégek is pályáztak a kivitelezési munkákra, amelyek nagy valószínűséggel nem lettek volna alkalmasak azok elvégzésére. A céljuk csak az ajánlatok benyújtásáért járó uniós támogatások lehívása lehetett, ami felveti a csalás gyanúját.
Jakab Péter képviselő próbált bejutni a hányatott sorsú, 116 milliós uniós támogatásból készült turisztikai attrakcióba, de a polgármester lehülyegyerekezte. Nem is ezt vette zokon a képviselő, hanem azt, hogy csak előzetes egyeztetés után látogatható a kunyhó. A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte a kérdését és a NAV-hoz továbbította.
Úgy tűnik, nem csak értelmetlen, hanem történelemhamisító projektekre is lehet sok EU-s pénzt nyerni – a Békés megyei Zsadányban a polgármester „kutatásai” alapján most Attila király fapalotáját fogják felépíteni.
Nyomozást rendelt el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság februárban a zsadányi önkormányzatnál túlzott gázolaj-felhasználás formájában megnyilvánuló hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt. Az előző faluvezetés több éven keresztül sok millió forint értékben szabálytalanul támogathatta a helyi református egyházközséget.