language

Stadionra még mindig jut pénz, az építési stop ellenére a kormány 109 milliárddal költ többet az eddig ismertnél

Az első félévben a költségvetésből 159 milliárd forintot fizetett ki a kormány állami beruházásokra az erre kijelölt költségvetési fejezetből, vagyis úgy tűnik, van foganatja a tavaly májusban elrendelt beruházási stopnak, hisz ez a tavalyi összeg alig tizede. Ugyanakkor a folytatásban már nem lesz ekkora a spórolás: a parlament elvileg 580 milliárd forintnyi beruházást engedélyezett idén a kormánynak, ám az saját hatáskörben már most 109 milliárd forinttal megemelte az előirányzatot, így a tervek szerint idén 689 milliárd forintot fizetnek ki.