language

Továbbra is korrupt országnak tartják Magyarországot

A Transparency International ma hozta nyilvánosságra a 183 országot vizsgáló Korrupció Érzékelési Indexét, amelyen Magyarország az 54. helyen szerepel. Idén a rangsort Új-Zéland vezeti, amit Finnország és Dánia követ, a listát pedig Szomália és Észek-Korea zárja.

 

A kutatás során 0 és 10 pont közé sorolták be egy ország korrupciós fertőzöttségét 17 különböző forrás felhasználásával. 2011-ben Magyarország 4.6 pontot kapott, de a vizsgált országok több mint kétharmada 5 alatti besorolást ért el. Az utolsó helyeken továbbra is a gyenge állami intézményekkel rendelkező, belpolitikai konfliktusokkal küzdő országok a dominánsak. Az elmúlt évek változásaiból azonban az az összefüggés is kiolvasható, hogy azokat az országokat, amelyeknek korrupciós fertőzöttsége magas, a gazdasági válság – tekintettel a felhalmozott államadósságukra - súlyosabban érintette. Megállapítható, hogy a jó kormányzás, az átlátható és hatékony közpénzfelhasználás a korrupció elleni fellépés záloga és ezáltal egy ország versenyképességének feltétele.

 

„Magyarországon az elmúlt évben a korrupció elleni fellépésben kulcsszerepet játszó független intézmények kerültek veszélybe, ami tovább rontotta az ország megítélését.” – mondta Földes Ádám, a nemzetközi szervezet magyarországi vezetője.

 

A Transparency International Magyarország 2006 óta működik független civil szervezetként, és kutatásokkal, javaslatok kidolgozásával, állásfoglalások kiadásával próbálja meg felhívni a jogalkotó figyelmét a korrupciós kockázatokra. A nemzetközi legjobb gyakorlatok megosztása mellett a szervezet oktatási programokat indít és jogsegélyszolgálatot is működtet. Idén ősszel pedig egy társadalmi kampányt is indított Ideje felébredni! címmel, melyben a társadalom minden egyes tagjának felelősségére szeretnék felhívni a figyelmet.