language

Akták:

A Citadella felújítása highlight_off

Intézmények:

Épkar Zrt. highlight_off

A Citadella felújítása

A Citadella felújítása

Az állami MNV Zrt. 2014 tavaszán egy rendőri akció keretében “foglalta vissza” a Citadellát előző bérlőitől, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériumának álláspontja alapján az épület használata, illetve hasznosítása nem felelt meg a világörökségről szóló törvény rendelkezéseinek. Az akciót a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős végzése indokolatlannak és törvényellenesnek minősítette

2015. augusztusában a Citadella több mint három hektárnyi területe – a Miniszterelnökség kezdeményezésére – az MNV Zrt-től a Miniszterelnökséghez tartozó Várgondnokság Nkft. vagyonkezelésébe került

2020. júniusában Fodor Gergely kormánybiztos jelentette be, hogy kiemelt kormányzati beruházásként megkezdődik a Citadella erőd és közvetlen környezetének rehabilitációja. 2021 elején kiderült, hogy a Citadella felújítására kiírt nettó 20 milliárd forintos keretszerződést Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Zrt. és Garancsi István Market Építő Zrt-je nyerte el. A szerződést a projekt csúszásának és az inflációnak hatására azóta többször módosították – a 2023-as kormányrendelet-módosítás a munkálatok befejezését a terv szerintihez képest két évvel későbbre, 2025 végére tolta.

Találatok/oldal: Listázási sorrend: