language

Akták:

Boldog István és a Szolnok megyei uniós pénzszivattyú highlight_off

Személyek:

Fehér Péter highlight_off

Boldog István és a Szolnok megyei uniós pénzszivattyú

Boldog István és a Szolnok megyei uniós pénzszivattyú

Az ügy 2019-ben látott napvilágot, miszerint Boldog IstvánJász-Nagykun-Szolnok megyei (4. számú választókerület, Fidesz) képviselő és a hozzá köthető elkövetői kör befolyásolták a térség településfejlesztési tendereit, hogy az általuk meghatározott cégek kapjanak megbízást. A vád szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is, mindezekért pedig pénzt kaptak vissza a vállalkozóktól.

Boldog István és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot. A többrészes vád szerint Boldog, a jobbkezének számító fideszes képviselővel Fehér Petrávalösszehívta a körzetéhez tartozó polgármestereket,  és közösen eldöntötték, hogy ki, mire, és mennyi támogatást kaphat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Európai Uniós forrásokból. A vádirat második része pedig arról szól, hogyan keresték meg Boldogék a nyertes önkormányzatok polgármestereit, hogy mennyi pénzt kell visszadniuk ezért cserébe. Nagyságrendileg 10-20 százalékos részesedést kértek vissza a közbeszerzési pénzekből. A fejlesztések megvalósítására Boldogék választották ki a cégeket, így a Debköz Kft., a Makor Kft. és a Gerecse House nyerhettek a pályázatokon. A nyertes projektek után összesen 20 millió forintot fizettek vissza a cégvezetők Boldog István, Fehér Petra és K. Péter a részére. K. Péterre Boldog István “táskás embereként” hivatkoznak, aki cégével, a Szalay Bau Kft.-vel százmilliós beruházást végzett Boldog körzetében.

Boldog mentelmi jogát 2020-ban felfüggesztették, az ügyészség hat év letöltendő börtönt kért rá, Fehér Petrára, és K. Péterre. A bíróságon ártatlannak vallották magukat.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Most is a Boldog-ügy miatt szívunk – tovább gyűri az igazságszolgáltatás a vesztegetéssel vádolt fideszes ügyét

Szerdán a Fővárosi Törvényszéken tanúk sorával igyekeztek tisztázni, vajon Boldog Istvánék tényleg befolyásolták-e a választókörzetük egyik önkormányzatát a kivitelezések elvégző cégek kiválasztásában. A bizonyítást nehezíti, hogy az ügyre legközelebbről rálátó cserkeszőlői polgármester azóta meghalt. Az új polgármester szerint a botrányt kirobbantó beruházások nem csak túlárazottak, hanem feleslegesek is voltak.

Egy érintett mesélt Boldog István vesztegetési ügyének részleteiről

A visszaosztással kapcsolatban a nyomozás egyik érintettje – a neve elhallgatását kérve – a Blikknek elmondta, hogy a pénz útját végig egy profi megfigyelő csapat követte végig. A hatóságok 2019 májusában értesültek arról, hogy M. Róbert vállalkozó húszmillió forintot visszaoszt Boldog Istvánnak és bizalmi embereinek. Hogy megbizonyosodjanak erről, szinte titkosszolgálati módszerekhez folyamodtak és rejtett figyelést rendeltek el, három csapatot is ráállítottak arra, hogy kövessék a pénz útját. Informátorunk beszámolója alapján a vállalkozó a budapesti Király utcában várakozott egy nejlon táskával a kezében Boldog egyik emberére, aki egy Alfa Romeóval érkezett meg. M. Róbert beszállt az autó hátsó ülésére, majd kisvártatva ki is szállt a járműből, de már a táska nélkül, az Alfa Romeo pedig továbbhajtott az Óbudán található Graphisoft Parkba.

Akit mindenki Boldog István táskás embereként ismer

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt előzetes letartóztatásba került Boldog István fideszes országgyűlési képviselő közvetlen munkatársa, Fehér Petra. A törökszentmiklósi közgazdász karrierje az elmúlt években kezdett beindulni, a Fidelitas mellett 2014-ben már a megyei közgyűlésben politizált, idén pedig a törökszentmiklósi képviselő-testületbe is bekerült. Megnéztük, hogyan jutott Fehér Törökszentmiklósról a Fidesz országos listájáig, és mi vezetett oda, hogy most előzetes letartóztatását tölti. Portré Boldog "táskás emberéről".
Találatok: [3]  Oldalak:   1