language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off
RM International Zrt. highlight_off

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Hogyan szerezhetett 660 milliárd forintot Mészáros Lőrinc tíz év alatt?

Mészáros Lőrinc legutóbb 660 milliárd forinttal vezette a gazdaglistát, és a nevén szereplő javak alapján a Forbes dollármilliárdosai közé is bőven befért. Pedig az egykori gázszerelő csak tíz éve került a milliárdosok krémjébe, és példátlanul rövid idő alatt vált az ország leggazdagabb emberévé. Megnéztük, milyen állomásokon keresztül vezetett az út ezermilliárdos üzletekig és a 62 méteres luxusjachtig.

Szinte családi vállalkozásban üzemeltetik az autópályákat a következő 35 évben

Mészáros Lőrinc, Szíjj László, rokonaik és üzletfeleik magánszáma lesz a sztrádakoncesszió működtetése.

NER-ből és fizetésből élők: Tudjuk, ki mindenkinek hajlik maga felé a keze

Az Orbán-bányáktól kezdve a kínaiakkal vasutat építő Mészáros-cégen át a Covidon megtollasodó haszonlesőkig még a járvány évében is mesés bérek és persze osztalékok születtek a kormánybarát cégeknél, ám nem jellemző, hogy egyszerű munkavállalóikat is jól megfizetik.
Találatok: [3]  Oldalak:   1