language

Kulcsszavak:

Személyek:

Szíjj László highlight_off

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

2017-ben Szíjj László cégei nyerték a nemzeti tőkésosztály közbeszerzési versenyét

Az Átlátszó a közbeszerzési közleményekre alapozott számításai szerint Szíjj László vállalkozásai 606,5 milliárd forint értékű tendert nyertek el tavaly. Második helyen a ZÁÉV végzett 430 milliárddal, harmadik a WHB lett 342,5 milliárddal. A Mészáros-család cégei negyedik helyen zárták 2017-et 299 milliárd forint értékű közbeszerzéssel, aminek 83 százaléka uniós támogatás.

Továbbra is pusztul Mészáros Lőrincék semmibe vezető kerékpárútja

Lassan csipkedi, őrli a természet a nagyjából két méter széles betonsávot, a burjánzó parlagfű és egyéb gyomok már csaknem benőtték a széleket, miközben centiméter szélességű, 5-6 méterre is elnyúló törések vágnak kanyonokat a – szó szerint – semmibe vezető aszfaltba. Így fest egy kellemes, szeles vasárnapon a 2015-ben átadott, a Heves megyei Hatvant és Boldogot összekötő kerékpárút, ami a hozzá kapcsolódó hatvani sétánnyal, gyalogoshíddal és a kerékpáros kalandparkkal együtt 1,139 milliárd forintos európai uniós támogatásból készült. Az értelmetlen beruházások panteonjában rangos helyre esélyes projektet a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. kivitelezte.

Már felsejlik, kik sütögetik pecsenyéjüket a Modern városok programban

Alig 200 milliárd forintot osztottak szét eddig a Modern városok program ígért 3200 milliárdjából, de már készül a falufejlesztési program, hisz választási év közeledik.

Kiderült, ki építi 90 milliárddal drágábban a Puskás Ferenc Stadiont

A stadion egy székre jutó költsége 2,1 millió forint. Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel kapcsolatba hozható cég is benne van az eredetileg tervezett ár csaknem ötszöröséért épülő nemzeti stadion kivitelezését elnyerő konzorciumban.

Pár év alatt úthengert gyúrtak a játékdömperből

Bár az Orbán–Simicska-háború csak a harmadik Orbán-kormány megalakulása idején vált láthatóvá, annak kiváltó oka távolról sem csak a reklámadó volt. Az építőiparban már 2012-ben komoly pofont kapott Simicska cége, amikor alulmaradt egy fontos tenderen.
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4