language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

'Csak a narancsbárók kiszolgálása számít'

A Jobbik szerint le kellene mondania Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselőnek, hiszen véleményük szerint visszaéléseken keresztül jutott a családja állami termőföldekhez a Nemzeti Földalaptól (NFA) - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán. A képviselő szerint a Fidesznél nem a föld számít, csak a saját oligarchák és narancsbárók kiszolgálása.

A Fideszben Ángyánra kenik a lejtmenetet

Nemcsak Tállai András belügyminisztériumi államtitkár látná szívesen a Fidesz frakcióján kívül a földpályázatokat bíráló Ángyán Józsefet, de az [origo] információi szerint komolyan felvetődött a párt, illetve a képviselőcsoport vezetésében is a volt vidékfejlesztési államtitkár kizárása.

Rogán: Ángyán egy hét múlva is tagja lesz a Fidesz-frakciónak

Ángyán Józseffel "banális témákról" beszélgetett Rogán Antal, a volt államtitkár kizárása a Fidesz-képviselőcsoportból nincs napirenden. Tállai András önkormányzati államtitkár sem kezdeményezi a kizárását, de fenntartja: hiba, hogy Ángyán a Fidesz-frakció tagja lehet.

Feljelentést tett az LMP a földbérletpályázatok miatt

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fejér és a Bács-Kiskun megyei földbérletpályázatok miatt az LMP-s Szabó Rebeka. A politikus azt mondta, hogy feljelentésében a fideszes Ángyán József, korábbi vidékfejlesztési államtitkár jelentésére is alapozott.

Tállai szerint nagy hiba, hogy Ángyán a Fidesz-frakcióban ül

Tállai András belügyminisztériumi államtitkár nagy hibának tartja, hogy Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára a Fidesz parlamenti frakciójában foglal helyet.

A nem úriember szakszervezetisek és a pasas

Elmúltnyolcévezés, elmúltkétévezés, közgépezés, hazugozás – napirend előttiek a parlamentben.

A Kékessy család révbe ér Tiszaigaron

Igazolódni látszanak a megérzései a Népszabadság azon informátorainak, akik már hetekkel ezelőtt megjósolták, hogy a lejárt haszonbérleti szerződésű tiszaigari földeket azért „nem lehet” újból bérbe adni helyi gazdálkodóknak, mert azokra az Orbán Viktorral kitüntetett viszonyban lévő egykori párizsi magyar nagykövet, Kékessy Dezső családja tart igényt.

Megyesi Gusztáv: Trükkös zsenik

Fodor Gábor volt szabad demokrata politikus szerint ma három ember uralja Magyarországot: Orbán Viktor, Habony Árpád és Simicska Lajos. Mármost tudvalevő, hogy mindhárman zsenik.

LMP: földügyben nem mondott igazat a miniszter

Az LMP szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a helyben élő gazdálkodók kapják meg az állami földeket – reagált Szabó Rebeka a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra.
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>