Intézmények: |
A MET hozza a biztonsági gázt - És mi van a kulisszák mögött?
Az Orbán-kabinet most visszatölti a korábban általa lecsökkentett biztonsági gázkészleteket, rendre a kormányfő-közeli MET-et helyzetbe hozva.
Pert vesztett a MET Tóth Bertalannal szemben
Másodfokon is pert nyert a MET Zrt. ellen Tóth Bertalan, az MSZP pécsi országgyűlési képviselője - írja a Pécsi STOP. A képviselő ellen két éve indított személyiségi jogi pert a vállalat jó hírnév megsértése miatt, amiért Tóth azt állította, hogy az MVM-el kötött gázüzletekkel a MET milliárdokat nyerészkedett a magyar fogyasztókon, az indokoltnál drágábban adva a gázt a fogyasztóknak. A vállalat 22 millió forintot követelt a szocialista politikustól.
Egy megszállt hatóság, ami nélkül nem épülhetett volna ki az Orbán-rendszer
Orbán Viktor környezete az elmúlt másfél évben felvásárolta a médiapiac legfontosabb állásait.
Ezt nem tehette volna meg a Médiahatóság hathatós segítsége nélkül. 2010 után a Médiahatóság mindent elkövetett a Simicska-média felépítéséért, hogy a nagy összeveszés után ugyanazzal az erővel lásson neki a lebontásnak. A piaci fúziók feltételeinek megszabásával a hatóság és a Fidesz úgy alakította át az erőviszonyokat, ahogy neki volt kedves. Többek közt ezért szűnt meg a Népszabadság is. Hét év után mindenki számára világosan látszik a Fidesz-kormány által kialakított hatóság egyetlen valódi értelme: mindenkor érvényesíteni a párt hatalmi érdekeit a médiában.
A Népszabadság felfüggesztése
Andy Vajna rádiós pályázatai
Orbán-Simicska háború
Origo-ügy
Andy Vajna
Heinrich Pecina
Mészáros Lőrinc
Orbán Viktor
Simicska Lajos
Fidesz
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)
Szerencsejáték Zrt.
hirdetés
klientúra
média
nyomásgyakorlás
strómanok
Tovább folyik a közpénz az Orbán családhoz: most egy állami erőmű beruházásán dolgoznak
Az ország egyik legrégebbi hőerőműve, az Oroszlányi Erőmű már másfél éve nem üzemel, de amikor egy forró júliusi napon felkerestük a telephelyét, az korántsem tűnt elhagyatottnak. Sorra érkeztek oda a kamionok, jó részük a miniszterelnök fiatalabbik öccsének, Orbán Áronnak a szállítmányozási cégétől.
300 millió forintból az MVM elérte, hogy az embereknek a siker és a nyugalom jusson eszébe róla
Emlékeznek még a Magyar Villamos Művek Zrt. 2016-os imázskampányára? Ez volt az a kampány, amiből a monopolhelyzetben lévő, tehát versenytársakkal nem rendelkező állami cég 300 millió forintból hirdette új arculatát a Fidesz-közeli médiában (arról, hogy konkrétan hol költöttek itt és itt írtunk részletesebben).
Sztárbrókerekkel állhat össze Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőműért
Német tulajdonosa szabadulna a Mátrai Erőműtől. Az Index értesülései szerint csak ketten, az állami MVM és a cseh EPH maradtak versenyben. Talán furcsa, de a rafinált cseh brókerek tűnnek az esélyesebbnek.
4,5 millió forintot adott az MVM egy rejtőzködő alapítványnak
A Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítványnak nincs honlapja, tevékenységének nincs nyoma sehol, bírósági beszámolói üresek, mégis 4,5 millió forintot kapott az állami tulajdonú Magyar Villamosművek Zrt.-től a céljaira.
Pénzt kér az MVM és az atomerőmű a tanácsadói szerződések kiadásáért
Szél Bernadett adott be adatigénylést, de összesen mintegy 280 ezer forintot kérnek tőle az adatok kiadásáért, mondván, hogy sok munkába telik ezt összegyűjteni.
Másfél év, 2 milliárd forint: MVM-pénzek kormányközeli médiához
Tavaly az MVM összes reklámkiadásának nagyjából 75 százaléka, másfél év alatt nagyjából 2 milliárd forint kormányközeli cégeknél landolt.
Andy Vajna
Csetényi Csaba
Garancsi István
Habony Árpád
Hajdú Angéla
Lévai Anikó
Tombor András
Artamondo Kft. (Magyar Demokrata)
Atmedia Kft.
Fidesz
Insider Média Kft.
Magyar Idők (újság)
Magyar Természetjáró Szövetség
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mediaworks Hungary Zrt.
Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő (MMG) Zrt.
Nouvelle Media
ODEX Outdoor Expert Kft.
Origo Zrt.
Ripost Média Kft.
SA Day Kft.
Trinity International Communications Kft.
TV2 (televízió)
adatigénylés
hirdetés
klientúra
média
Állami cégek tízmilliárdjaiból megy a Fidesz burkolt szavazatvásárlása
Dől az állami vállalatok pénze a határon túli magyarok mozgósítására és a hazai kormányközeli média propagandamunkájára.
Habony Árpád
László Tamás
Antenna Hungária Zrt.
HungaroControl Zrt.
Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Posta Zrt.
Magyar Turisztikai Hivatal
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mavir Zrt.
MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Szerencsejáték Zrt.
Szövetség a Nemzetért Alapítvány
állami / önkormányzati vállalat
gazdálkodás
háttér
lekenyerezés / presztízsberuházás
média
támogatás