language

Személyek:

Hernádi Zsolt highlight_off

Kulcsszavak:

privatizáció highlight_off

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt Tamás (Tarján, 1960. november 30. –) magyar üzletember, 2001 óta a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

2011-ben ügyészségi vizsgálat indult Horvátországban Hernádi Zsolt ellen, mivel 2008-2009 folyamán állítólag 10 millió eurót fizetettIvo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA feletti irányítási jogot. 2013 szeptember végén a zágrábi bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült, s európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar bíróság megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását. A zágrábi megyei bíróság Laura Valković ügyvédet jelölte ki Hernádi Zsolt védőügyvédjének. 2015-ben a német és az osztrák hatóságoknál elérte, hogy azok nem veszik figyelembe az Interpol körözést, így Németországba és Ausztriába mégis utazhat.

2014. május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást a hivatali vesztegetés miatti büntetőperben, a csalás és vagyoni hátrány okozása miatti vádak alól pedig felmentette.

2018. november 17-én az Interpol végrehajtó bizottsága visszahelyezte Hernádi Zsoltot a vörös körözési listára. 2019 végén Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban, az ítéletet számos független orgánum is elfogultnak írta le. 2020. január 29-én szintén a Zágráb Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Hernádi letartoztatásáról hozott 2018-as döntését. 

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöke. A 2023-as Befolyás-barométer szerint Hernádi a 7. legbefolyásosabb közéleti szereplő Magyarországon.

Forrás: Wikipedia

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

"Megalapozott gyanú" - Nagyon kihallgatná a Mol-vezért a horvát ügyészség

Újabb kéréssel fordult az illetékes magyar hatóságokhoz a horvát ügyészség, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett. A Mol továbbra is alaptalannak tartja a Hernádi Zsolt elleni horvát korrupciós vádakat.

A horvátok nem hagyják annyiban, újra beidézik Hernádi Zsoltot

Újabb kéréssel fordult az illetékes magyar hatóságokhoz a horvát ügyészség, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett. A Mol ismét visszautasította a bűncselekmény gyanúját.

Hernádi Zsolt nem most fog az Adrián nyaralni

Ha Horvátország EU-tag lenne, Hernádi Zsolt Mol-vezért akár őrizetbe is vehetnék, így viszont még csak nem is gyanúsított, cserébe érdemes egy darabig kerülnie Horvátországot.

Sanader pénzt fogadott el a Moltól a bíró szerint, tíz évet kap

Tíz év börtönbüntetésre ítélte a horvát bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt. Az indoklás szerint Sanader két külföldi cégtől fogadott el kenőpénzt: az osztrák Hypo Alpe Adria Banktól és a magyar Moltól. Az ítétet nem jogerős, a vádlott a legfelsőbb bírósághoz fellebbezhet, de addig is börtönben kell maradnia.

Mindent bukhat a Mol a Sanader-ügy miatt

Ha a keddi horvátországi megvesztegetési perben elsőfokon hozott bírósági döntés jogerőre emelkedik, az akár percunamit is hozhat a Mol fejére - állítják nemzetközi jogászok. A magyar olajipari cég nem csak a horvát skalpot bukhatja, de azok az álmok is véget érhetnek, amelyben a Mol a régió meghatározó társaságává válik.

Horvát bíróság: a Mol lefizette Sanadert

Összesen tíz év börtönbüntetésre ítélte kedden a zágrábi megyei bíróság első fokon Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, akit háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés bűntettének elkövetésével vádolt a horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).

Hogy jön a Mol a gázoló miniszterhez?

A Sanader–Mol–INA-ügy megtorlásaként táltalták egyes horvát lapok Radimir Čačić szerdai ítéletét, amelynek értelmében a horvát kormány első miniszterelnök-helyettesét másodfokon jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítéltek halálos közúti baleset okozása miatt.

Hernádi Zsolt nem a barátom - Ivo Sanader a Mol-ügyről

Tagadja az ellene felhozott vádakat, és felmentésében bízik a volt horvát miniszterelnök. Ivo Sanader az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, nem kért és nem kapott kenőpénzt a Moltól. A bíróság előtti védőbeszédében állította: a Hypo banktól sem kapott jutalékot. A Sanader-per a végéhez közeledik. Zágrábban követtük végig a tárgyalás egy napját.

Egy egész nép önérzete nyomasztja a Molt

Politikai leszámolásnak indult, de Horvátországban a Mol elleni jogi fegyverként is fel akarják használni azt a büntetőügyet, amelyben Ivo Sanader volt miniszterelnököt tízmillió eurós korrupcióval vádolják - állítja Sanader egyik zágrábi védőügyvédje, Jadranka Slokovic. Szerinte a Sanader "kicsinálását célzó játszmában" az ügyészség is benne van.

Horvátországban folytatódik a Hernádi elleni vizsgálat

A magyar ügyészségi döntés - amely szerint nem történt bűncselekmény a Mol-INA-ügyben - nem érinti a Horvátországban Hernádi Zsolt ellen továbbra is folyó vizsgálatot,közölte honlapján a horvát államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>