language

Személyek:

Hernádi Zsolt highlight_off

Kulcsszavak:

privatizáció highlight_off

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt Tamás (Tarján, 1960. november 30. –) magyar üzletember, 2001 óta a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

2011-ben ügyészségi vizsgálat indult Horvátországban Hernádi Zsolt ellen, mivel 2008-2009 folyamán állítólag 10 millió eurót fizetettIvo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA feletti irányítási jogot. 2013 szeptember végén a zágrábi bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült, s európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar bíróság megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását. A zágrábi megyei bíróság Laura Valković ügyvédet jelölte ki Hernádi Zsolt védőügyvédjének. 2015-ben a német és az osztrák hatóságoknál elérte, hogy azok nem veszik figyelembe az Interpol körözést, így Németországba és Ausztriába mégis utazhat.

2014. május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást a hivatali vesztegetés miatti büntetőperben, a csalás és vagyoni hátrány okozása miatti vádak alól pedig felmentette.

2018. november 17-én az Interpol végrehajtó bizottsága visszahelyezte Hernádi Zsoltot a vörös körözési listára. 2019 végén Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban, az ítéletet számos független orgánum is elfogultnak írta le. 2020. január 29-én szintén a Zágráb Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Hernádi letartoztatásáról hozott 2018-as döntését. 

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöke. A 2023-as Befolyás-barométer szerint Hernádi a 7. legbefolyásosabb közéleti szereplő Magyarországon.

Forrás: Wikipedia

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A horvát bíróság megalapozottnak látja a Hernádi elleni korrupciós vádat

Kedden arról tárgyalt a horvát bíróság, hogy fenntartják-e a korrupciós vádat a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. A horvát törvények értelmében Hernádit őrizetbe kellene venni a szökés veszélye miatt.

Hernádi Zsolt: senkinek sem kívánom azt a félórát!

Május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben hétfőn első fokon, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.

Hiányzott a Mol-vezért vádoló tanú a mai tárgyalásról

Nem jelent meg a Fővárosi Törvényszék szerdai tárgyalásán Robert Jezic, a Sanader-per koronatanúja, akit rákbetegsége miatt Svájcban kezelik, így előreláthatólag ősszel tud csak megjelenni a bíróság előtt.

Horvát államügyész: Hernádi hazudott

Vasárnapi interjújában a Mol elnök-vezérigazgatója azt mondta, nem kapott idézést Horvátországtól, és nem követett el bűncselekményt. A horvát államügyész szerint Hernádi hazudott, de a zágrábi ügyészség szerint ez szíve joga. Hernádit azzal vádolják, hogy kenőpénzért vásárolt befolyást az INA-ban.

Hernádi: nem érkezett szabályos idézés Horvátországból

Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív vasárnapi interjújában megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben. Hozzátette: minden idézésnek, amelyet szabályosan kapott, megfelelt, Horvátországból azonban szabályos idézést nem kapott.

Hernádi: Nem követtünk el bűncselekményt

Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív vasárnapi interjújában megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben.

Hernádi: nem érkezett szabályos idézés Horvátországból

Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív vasárnapi interjújában megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben. Hozzátette: minden idézésnek, amelyet szabályosan kapott, megfelelt, Horvátországból azonban szabályos idézést nem kapott.

Hernádi-vádemelés: a Mol a sajtóból értesült

A Mol a sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok vádat emelnek Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ellen, a társasághoz eddig nem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés vagy dokumentum - közölte a Mol Nyrt. kedden.

Horvátországban vádat emeltek Hernádi ellen

A horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádat emelt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen a zágrábi megyei bíróságon – olvasható az ügyészség internetes oldalán hétfőn.
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>