language

Személyek:

Hernádi Zsolt highlight_off
Szilvásy György highlight_off

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt Tamás (Tarján, 1960. november 30. –) magyar üzletember, 2001 óta a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

2011-ben ügyészségi vizsgálat indult Horvátországban Hernádi Zsolt ellen, mivel 2008-2009 folyamán állítólag 10 millió eurót fizetettIvo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA feletti irányítási jogot. 2013 szeptember végén a zágrábi bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült, s európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar bíróság megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását. A zágrábi megyei bíróság Laura Valković ügyvédet jelölte ki Hernádi Zsolt védőügyvédjének. 2015-ben a német és az osztrák hatóságoknál elérte, hogy azok nem veszik figyelembe az Interpol körözést, így Németországba és Ausztriába mégis utazhat.

2014. május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást a hivatali vesztegetés miatti büntetőperben, a csalás és vagyoni hátrány okozása miatti vádak alól pedig felmentette.

2018. november 17-én az Interpol végrehajtó bizottsága visszahelyezte Hernádi Zsoltot a vörös körözési listára. 2019 végén Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban, az ítéletet számos független orgánum is elfogultnak írta le. 2020. január 29-én szintén a Zágráb Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Hernádi letartoztatásáról hozott 2018-as döntését. 

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöke. A 2023-as Befolyás-barométer szerint Hernádi a 7. legbefolyásosabb közéleti szereplő Magyarországon.

Forrás: Wikipedia

Szilvásy György

1958. április 29-én született Budapesten. Nős, két fia van. 

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdászként, az ELTE Természettudományi karán programozó matematikusként végzett. 1985-ben doktori címet szerzett. 

1985 és 1989 között a KISZ Központi Bizottságában az Egyetemi és Főiskolai Osztály vezetője. 1989-ben a Minisztertanács Hivatalában kormány-főtanácsadóként dolgozott. 1989-90-ben a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterhelyettes, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának titkára. 1990-1995 között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. 1995-től 1998-ig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002-2003-ban a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2003-2004-ben a kulturális tárca, 2004-2005-ben a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd 2005 áprilisától 2006 márciusáig a Miniszterelnöki Hivatal címzetes, 2006 márciusától pedig politikai államtitkára. 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000-2002 között a Perfekt Rt. vezérigazgatója volt. 20022003-ban a Gyermek-, Ifjúsági, és Sportminisztérium, 2003–2004-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2004–2005-ben pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2005 áprilisától Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, 2006. június 9. és 2007. június 25. között a második Gyurcsány-kormányban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. 2007. június 25-e után a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett. 

Bajnai-kormány alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatta pályafutását.



Forrás: http://www.miniszterelnok.hu 

Kapcsolódó linkek

Szilvásy György pályaképe a Magyar Narancsban 
és a HVG-ben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Ügyetlen ügyek

Hivatalosan semmi nem történt a Mol Nyrt. magyar olajipari céggel, sajtóhírek és találgatások nyomán mégis 100 milliárd forinttal esett két nap alatt a társaság értéke. A Figyelő úgy tudja, miközben a horvát hatóságok vizsgálódásának valóban lehet tétje, a magyarországi kémügy tényleg nem a Molról szól.

Megint tanú

Titkosítással igyekszik leplezni az ügyészség, hogy nagyon úgy fest, ismét mellényúlt a politika elszámoltatási igyekezetének kiszolgálásakor. Meglehet, a gyanúsítottak nemzetközi kémjátszma statisztái – éppúgy, mint a vádlók.
Találatok: [3]  Oldalak:   1