language

Akták:

A Vodafone felvásárlása highlight_off

Kulcsszavak:

hitelezés highlight_off

A Vodafone felvásárlása

A Vodafone felvásárlása

2023 januárjában zárult le a Vodafone Magyarország Zrt. felvásárlása, melynek eredményeként a Jászai Gellért vezette 4iG Nyrt. – leányvállalatán, az Antenna Hungária Zrt.-n keresztül – 51%-os, a magyar állam – a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül – 49%-os részesedést szerzett a telekommunikációs cégben. A 2022 nyarán megjelent 715 milliárd forintnál valamivel kevesebbért, 660 milliárd forintért cserélt gazdát Magyarország második legnagyobb hazai távközlési vállalata. Mint kiderült, az Antenna Hungária Zrt-re jutó 51 százalékos Vodafone-részből 425 millió eurót (170 milliárd forintot) az állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hitele fedezett, ennek 80 százalékára pedig az állam vállalt kezességet. Emellett az is nyilvánosságra került, hogy a Vodafone megvásárlásához az állami Eximbank is nyújtott hitelt az Antenna Hungáriának, így az állam szerepe messze túlmutat 49 százalékos részesedésén. A kormány tehát közvetlenül és közvetetten (az eladósodott 4iG-nak nyújtott hitelek révén) is több száz milliárd forintnyi közpénzt fordított az egyébként 2020-ban és 2021-ben is veszteséges Vodafone megszerzésére. Az ügylet lezárulta után Rogán Antal több bizalmi embere is helyet kapott a Vodafone igazgatóságában – így Nagy Ádám, a propagandaminiszter kabinetfőnöke, illetve Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke.

Mivel a kormány „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősítette a beruházást, kivonta a Gazdasági Versenyhivatal felügyelete alól, mely emiatt nem vizsgálhatja a piac- és versenytorzítást több ponton is felvető ügyletet. Az Antenna Hungáriának ugyanis 25 százalékos részesedése volt a Yettel Magyarország Zrt-ben, mely a hazai telekommunikációs piac harmadik szereplője – az Antenna Hungária ennek köszönhetően ráláthatott versenytársa stratégiai döntéseire. Valószínűsíthető, hogy a jövőbeli potenciális uniós beavatkozást és vizsgálatot akarta megakadályozni a kormány azzal, hogy részesedéséből végül 19,5 százalékot elcserélt az Antenna Hungária Yettel-részesedésére.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai

2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található. A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.

Elismerték: az állami Eximbank is segítette a 4iG-t a Vodafone felvásárlásában

A cégvezetés szerint piaci hitelről van szó.

Furcsán viselkedik az állam a Vodafone felvásárlásában

A kormány nem világíttatta át a Vodafone-t, mielőtt megvette volna, megelégedett azzal, hogy piaci partnere, a 4iG megosztotta vele az ő megbízásából készült felmérést. Pedig az állam nemcsak a Vodafone 49 százalékát veszi meg, hanem hitelt is nyújt az eleve eladósodott magáncég 51 százalékos vételárrészéhez is. A konkurens Magyar Telekom egyelőre hátradőlhet, nem lesz éles verseny, a 4iG-nek évek kellenek ahhoz, hogy összefésülje hirtelen felvásárolt telekommunikációs cégei működését. Sőt egyre több ügyfél menekül politikai okokból a Telekomhoz. A fogyasztók viszont áremelkedésre készülhetnek, miután két nagy szereplő marad a mobil- és a vezetékes internet hazai piacán.

Az adófizetők és az előfizetők is rosszul járhatnak a Vodafone felvásárlásával

A Vodafone-ügylettel egy a Magyar Telekom méretével összevethető távközlési cégcsoport jön létre, azonban az eredményességéhez képest jóval eladósodottabb, ami akkor is kockázatot rejt magában, ha a távközlést a szakemberek stabil, kiszámítható szektorként jellemzik. Emiatt elmaradhatnak fejlesztések, és áremelés is jöhet.

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt.

Január 31-ig lezárja az állam a Vodafone felvásárlását

A távközlési vállalat 49 százalékát a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül vásárolják fel.

Mészárosnál is „nemzetibb” nagytőkés születik? – Jászai Gellért útja a Vodafone-ig

Lehet gyorsabban terjeszkedni, mint Mészáros Lőrinc? A SCD-csoporttal egykor a turisztika „Molját” építő, majd a kudarcos kísérlet közben Medgyessy Péter exkormányfőt balatoni partszakaszhoz segítő Jászai Gellértnek sikerülhet. A balról jobbra fordult üzletember – csak úgy mellékesen – Tiborcz Istvánnal is ingatlanbizniszelt, most pedig regionális multit faraghat a hazai Vodafone-t bekebelező 4iG-ből. A Fidesz ugyanis stratégiai érdeknek tartja, hogy a közművek – köztük a digitális infrastruktúra – Jászai-féle „nemzeti nagytőkésekhez” kerüljenek. E folyamatnak vannak ésszerű elemei, de az alapja minimum billeg. Mert szinte egyetlen tény sem indokolja a „nemzeti” és a „tőkés” szavak használatát. Vélemény.

Emelt díjas tudakozó: ki jár jól a végén a nagy Vodafone-biznisszel?

Meglepő időzítéssel váltja valóra régi álmát a kormány, hogy ellenőrzése alá vonja a magyar távközlési piacot: a 4iG-t előretolva megveszi a brit Vodafone itteni leányvállalatát. A párosnak ez 715 milliárd forintba fog fájni – igaz, ebbe akár török, német vagy portugál befektetők is besegíthetnek.

Több lesz ez, mint állami mobilcég, Orbán saját maga köré építi az új magyar távközlési óriást

Tíz éve tervez állami mobilszolgáltatót építeni a kormány. Orbán Viktor ambíciói ez idő alatt megnőttek: közpénzből finanszírozott magáncégeken keresztül immár a távközlési piac dominálására készül. 715 milliárd forintot fizetne közösen a magyar állam és a 4iG Nyrt. a brit tulajdonban lévő Vodafone Magyarország távközlési konszernért.
Találatok: [9]  Oldalak:   1