language

Akták:

Honvédségi gépek kormányzati használata highlight_off

Személyek:

Nagy Márton highlight_off

Honvédségi gépek kormányzati használata

Honvédségi gépek kormányzati használata

A Magyar Honvédség 2018-ban vásárolt négy darab repülőgépet: ezekből kettő utasszállító méretű (Airbus A319), kettő pedig business jet (Falcon 7X), ami luxuskategóriás gépnek számít. Bár a Honvédség több alkalommal tagadta, hogy a gépeket katonai célok helyett kormánygépként funkcionálnak, azokat gyakran Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter, valamint egyéb kormánytagok, illetve Novák Katalin köztársasági elnök használják. Főleg hadrendbe állításuk kezdetén a gépek többször is megfordultak olyan helyszíneken, amelyek nehezen társíthatók katonai vagy akár politikai kiküldetésekhez. Ám ezen utak adatai 30 évre rejtve maradnak, mert titkosításra kerültek honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással.

Más országokra is jellemző az a gyakorlat, miszerint az állami vezetőket hivatalos útjaikra a honvédség tulajdonában lévő gépekkel szállítsák. A problémát az ezzel kapcsolatos átláthatatlanság jelenti  – nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva ugyanis 30 évre titkosították az utazással kapcsolatos pontos adatokat, vagyis, hogy ki, mikor, milyen útvonalon, miért használta a gépeket és ez mennyi közpénzt emésztett fel. Emellett előfordul, hogy a honvédségi gépeket nem csupán hivatalos, hanem magánjellegű utakra is használják az állami vezetők – így például Orbán Viktor horvátországi, római (erről bővebben itt, itt és itt írtunk) vagy toszkánai családi útja kapcsán, de itt említhetjük Novák Katalin vatikáni látogatását is. 

Az Átlátszó 2022 végén összesítést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól a honvédségi gépek útjairól és költségeiről. Bár a dokumentumok számos ponton hiányosak – Novák Katalin több útjánál például egyáltalán nem tüntettek fel költségeket – egyes utaknál csak a fedélzeti ellátásra több millió forint közpénz ment el. Így például Szijjártó Péter és delegációjának 2022-es kairói útján, ahol csupán a fedélzeti ellátás és internethasználat 12,4 millió forintba került

Nagy Márton

Nagy Márton (Szolnok, 1976. május 9.), magyar közgazdász. 1999-ben végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, dolgozott az Államadósság Kezelő Központnál, majd az ING-nél vezető elemzőként. 2002-ben vezető közgazdasági szakértőként került az MNB-be. 2015-től 2020 májusáig Magyar Nemzeti Bank alelnöke, 2015–2017 között a Budapesti Értéktőzsde elnöke. 2020 júniusától miniszterelnöki megbízott a negyedik Orbán-kormány Miniszterelnökségén. 2022-től az ötödik Orbán kormány gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere. 2020 óta Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Legalább 80 millióba kerülhetett Orbán bécsi és amerikai látogatása

Három hónapos időhúzás után végre részleteket árult el a kormány Orbán Viktor nagy visszhangot kiváltó bécsi és texasi útjairól. A Magyar Hanghoz érkező adatok alapján több tízmillió forintot költhettek a protokolláris programokra.

Itt a szerződés, melynek keretében Orbán Viktor különjáratnak használhatja a katonai repülőgépeket

Orbán Viktor miniszterelnök és családja tavaly nyáron megszakította horvátországi üdülését, hogy Rómában részt vehessenek egy politikai eseményen. Orbánékat a Magyar Honvédség egyik Dassault Falcon 7X típusú luxusrepülője szállította Brac szigetéről az olasz fővárosba, majd vissza Zadarba. A K-monitor az út költségeinek kiderítése céljából beperelte az ügyben elvileg illetékes Külügyminisztériumot, de a tárca azzal érvelt a bíróságon, hogy az útiköltség tekintetében nem ők az adatkezelők – az viszont nem derült ki, hogy akkor mégis kicsoda. Az Átlátszó birtokába került keretmegállapodás szerint a miniszterelnökségi delegációk szállításának módjáról a Miniszterelnökség tavaly állapodott meg a Honvédelmi Minisztériummal. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a repülőutak adatai “honvédelmi és nemzetbiztonsági okból” 30 évig titkosak.
Találatok: [2]  Oldalak:   1