language

Személyek:

Kósa Lajos highlight_off

Kulcsszavak:

közjegyző highlight_off

Kósa Lajos

Kósa Lajos (Debrecen, 1964. március 14. –) politikus, országgyűlési képviselő. Nős, 4 gyermeke van. 1998–2014 között Debrecen polgármestere. 2010 és 2015-ig a Fidesz ügyvezető alelnöke, majd 2015 és 2017 között a Fidesz frakcióvezetője. 2017. szeptember 25-én Áder János október 2-i hatállyal a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterré nevezte ki a Sándor-palotában. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 47. legbefolyásosabb embere. 

Kósa 2018-ban egy bizonyos csengeri örökösnőhöz köthető csalási ügy kapcsán került a hírekbe, 2021-ben pedig ő erősítette meg, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a Pegasus-kémszoftvert. Hozzá köthető a később legendássá vált “elveszti közpénz-jellegét” kifejezés, amely az alapítványi működés magyarázatakor hangzott el.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

A sértettek sem hiszik el a csengeri örökösnő elleni vádiratot

Furcsán alakult a bíróságon a 780 millió forintos csalással vádolt csengeri örökösnő perének első tanúmeghallgatási napja. A sértettek nem érezték magukat annyira sértettnek, mint a nyomozáskor tett tanúvallomásaikban. Jelezték, hogy maguktól nem akartak feljelentést tenni a Kósa Lajost is érintő ügyben, amelyben az ötmilliárd eurós hagyaték megszerzéséhez és kezeléséhez segítséget ígért a Fidesz alelnöke a korábban uborkát termesztő csengeri asszonynak. Továbbra is kérdés, hogyan mozgathatta az ügyészség szerint egyedüli elkövetőként a szálakat P. Mária, aki saját bevallása szerint pár éve még sms-t sem tudott írni, és aki a nyomozás kezdete óta elveszítette férjét és egyik fiát. Hivatalosan mindketten öngyilkosok lettek.

Visszavonta a Kósa Lajosnak ígért eurómilliókról szóló közokiratot a csengeri örökösnő

Kósa Lajos tanúmeghallgatását kéri a „csengeri örökösnőként” ismertté vált P. Mária az ellene hivatalosan 780 millió forint csalás vádjával tartott mátészalkai per harmadik napján. Az 57 éves, korábban uborkát termesztő nő fenntartja, hogy senkit nem csapott be az ötmilliárd eurós örökség ígéretével: olyan iratok alapján tartja valósnak a németországi és svájci örökséget, amelyekről éveken át senki sem mondta, hogy valótlan. A fideszes politikus hivatalos megállapodásokban vállalta, hogy segítséget nyújt a vagyon megfelelő befektetéséhez, és elfogadta, hogy P. Mária több millió eurós ajándékot adjon át neki, ha a titokzatos vagyon megérkezik.

Örömmel szignózta a gyanús szerződést Kósa Lajos

A csengeri örökösnő, Sz. Gáborné, aki elhitette a volt debreceni polgármesterrel, hogy mesés örökség jogosultja, ugyanis több ajándékozási szerződést is kötött vele 2016 januárjában. Az egyik alapján Kósa menő nyugati bankár lehetett volna, miután övé lett volna az egyik legnagyobb francia pénzintézet, a Credit Industrial et Commercial Bank (CIC AG) 24,09 százaléka. A Blikk birtokába került szerződés szerint Kósa az ajándékot „köszönettel elfogadta” a szélhámosnőtől, aki azt állította a bepalizott politikusnak, hogy 99 százalékos részesedése van a bankban.
Találatok: [3]  Oldalak:   1