language

Személyek:

Kovács Ferenc (Fidesz) highlight_off

Akták:

Sóstói gyógyfürdő highlight_off

Kovács Ferenc (Fidesz)

1960-ban született Papon, jogász, politikus, sportvezető, az első Orbán-kormány alatt Orbán Viktor megbízottjaként a magyar-ukrán határmenti térség fejlesztési kidolgozását végezte, 2010 és 2014 között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első számú választókerület országgyűlési képviselője volt a Fidesz színeiben.

Szintén 2010-ben választották meg Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármesterévé, ahol 2014-ben és 2019-ben is újraválasztották. 2021-től a Nyíregyházi Egyetemet fenntartó alapítvány kuratórium tagja.

Sóstói gyógyfürdő

Sóstói gyógyfürdő

"Még az erős magyar mezőnyben is az élbolyban van a Nyíregyháza-Sóstó-projekt a nagy uniós lenyúlásversenyben: a 2,1 milliárdos fejlesztésből becslésünk szerint akár a felét is ellophatták, a pontos összeget egy alapos nyomozás tudná megmondani. Úgy néz ki viszont, ilyen nem lesz, mert a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást" (Átlátszó, 2017.06.02)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

A jó gazda gondossága – újabb furcsaságok a Nyíregyháza-Sóstó-fejlesztés körül

Költségvetési csalás gyanúja miatt tavaly novemberben nyomozást rendelt el a Nyíregyházi Járási Ügyészség a botrányos nyíregyházi Sóstó-projekt ügyében. Időközben újabb dokumentumok kerültek a birtokunkba, amelyekből többek között az is kiderül, a projektet már a tervezési szakaszban meghekkelték.

Százezrekkel túlárazott padokkal csíphettek le a közpénzből

Kovács Ferencnek, Nyíregyháza fideszes polgármesterének aligha telt felhőtlen örömben a karácsonya, hiszen nemhogy csitulna, de egyre nagyobb hullámokat kavar az önkormányzat sóstói beruházása kapcsán kirobbant botrány.

Pofátlanul túlárazott projektek, feketefoglalkoztatás – így költik el Nyíregyházán az uniós milliárdokat

Háromszoros áron elszámolt anyagok, építkezés engedély nélkül, tömeges feketefoglalkoztatás – így zajlik Nyíregyházán a kétmilliárdos Sóstó-Gyógyfürdő-projekt. A város vezetése körül kialakult holdudvar nem tud olyan szabálytalanságot elkövetni, amelynek bármi következménye lenne. A projekt tervezésében, kivitelezésében és ellenőrzésében kulcsszerepet játszik az a tulajdonosi kör, amelyik Kovács Ferenc 2010-es polgármesterré választása óta került a városban nyerő pozícióba. De mit csinál az ellenzék?
Találatok: [3]  Oldalak:   1