language

Intézmények:

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. highlight_off

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.

Az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 1994 óta, nemzetközi kereskedelemre, külpiaci befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott banki szereplőként működik. A bank Külügyminisztérium tulajdonosi felügyelete alá tartozik.

2014-ben Puskás Andrást, Rogán Antal korábbi helyettesét nevezték ki a bank vezérigazgatóhelyettesének, ezt követően az EXIM belföldre kihelyezett hiteleinek jelentős részét kormányközeli szereplők kapták meg.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [230]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Mészáros Lőrinc cukorban erősít

Két évvel ezelőtt némi meglepetésre egy ismeretlen magyar vállalkozás kapta a legnagyobb állami támogatást a kormány egyedi döntése alapján. A frissen alapított Kall Ingredients Kft. 9,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást húzott be izocukorgyártásra. Ezzel még azt a német Audit is megelőzte, amelynek a győri fejlesztésre hatmilliárd forintot ítéltek meg.

Rogán köreihez köthető, milliárdos állami titkolózásnak vethet véget a bíróság

Az Eximbanknak ki kell adnia azokat az iratokat, amelyekből kiderülhet, milyen elvek alapján hozta meg befektetési döntéseit a Rogán Antal köreihez tartozó, állami forrásokat felhasználó alapkezelő.

Az Orbán-kormány aszfaltozója Afrika szívében vesz részt egy 125 milliárd forintos útépítésen

2011 környékén két magyar vállalkozó többször is járt üzleti úton Afrika egyik legszegényebb országában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az ország ásványkincsekben hihetetlenül gazdag Katanga nevű tartománya óriási üzleti lehetőségeket rejtett számukra. Komoly előnyt jelentett, hogy egyikük rokoni kapcsolatban állt a Franciaország méretű tartomány kiskirályával, társa pedig budapesti ingatlanbefektetéseinek köszönhetően finanszírozni tudta az első üzleteket.

Ők működtetik a NER üzleti hátországát: bemutatjuk az oligarcha utánpótlás-válogatottat

42 éves, jogot végzett férfi – így fest a NER másodvonalbeli haszonélvezőinek átlagos pedigréje. Akad köztük ibizás party-arc éppúgy, mint második generációs kisvárosi ügyeskedő. Van, aki egykori strómanból emelkedett menedzserré, akad, aki megmaradt a strómanságnál, s olyan is van, akire jó eséllyel az OTP-vel konkuráló gigabank kialakítása vár. Ismerje meg alaposabban a B-kategóriás tenderarisztokratákat!

Egy magyar cég majdnem elnyert egy nagy üzletet. Aztán az Orbán-kormány inkább beállt az orosz rivális mögé

Komoly külföldi megbízás közelébe került egy magyar cég még 2016-ban. A gépgyártással foglalkozó Ganz-csoport egy konzorcium tagjaként megnyert egy olyan, több százmilliárd forint értékű egyiptomi tendert, amely 700 vasúti kocsi gyártásáról szólt.

Rogán helyettese volt, 172 milliót keresett az állami banknál

Makacsul tartja magát a pletyka, hogy Puskás András, Rogán Antal kabinetminiszter bizalmasa, egykori belvárosi alpolgármester 15 millió forint körüli végkielégítéssel távozott még februárban az Eximtől (a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypárosától). Ez három havi lelépti díjnak felelne meg, hiszen a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által felügyelt állami banknál Puskás vezérigazgató-helyettesi posztot töltött be, és távozásakor havi 4,6 millió forint volt az alapbére.

Bankcsapda – Várhegyi Éva a „nemzeti” bankrendszer kockázatairól

Mennyire tették kockázatossá a magyar bankrendszert az utóbbi évek tulajdonosi változásai? – szegezte nekem a kérdést a Pénzügykutató 50. születésnapját megülő konferencia kerekasztal-beszélgetésének moderátora, Farkas Zoltán azt követően, hogy röviden ecseteltem a bankszektor „nemzetiesítésének” jelen állását.

Szijjártó a Fidelitastól igazolt személyzetist a kormány bankjához

Tavaly még Sorostól féltette az igazságszolgáltatást Szabó Krisztián Szilárd, most az EXIM egyik vezetője lett.
Találatok: [230]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>