language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Intézmények:

Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.

A Magyar Villamos Művek Energetika Zrt. (rövid neve: MVM Zrt.) egy olyan állami tulajdonban lévő vállalatcsoport, amely hazai egyetemes szolgáltatást nyújt a földgáz- és villamos energia területén valamennyi lakossági ügyfélnek. Ez egy többéves folyamat része volt, amelynek eredményeképpen a korábbi szolgáltatók felvásárlásra és újrabrandelésre kerültek az MVM által.

2022-től egyetemes gáz- és áramszolgáltatóként működik az MVM Energetika, miután megvásárolta az E.On áramszolgáltót. A 2015-ben alapított nemzeti közműszolgáltató cég, az NKM, mely a villamosenergia-, és a gázszektorban, továbbá a távhőágazatban tevékenykedik, 2019-től teljes mértékben az MVM-be olvadt.  2019-től a regionális energiaszolgáltató-cégek piacán is nagy átalakulás történt. 2021-ben megtörtént az Elmű-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Korlátolt Felelősségű Társaságfelvásárlása.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Kapolyi Lászlót is kihallgatták a rendőrségen

Hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét – értesült az MTI Hírcentrum.

Bán Károly: A sors és a darázsfészek

Kocsisnak volt bátorsága belenyúlni a darázsfészekbe. Több tucat feljelentést tett, miközben elzárta a pénzcsapokat. Az MSZP mélyrepülését mértékadó vélemények szerint éppen a BKV-ügy kirobbantása mélyítette el a leginkább, s ha az ember hinne az összeesküvés-elméleteknek, azt mondaná, a botrányt kirobbantó Kocsis István maga ellen hívta ki a sorsot, ami most őt is elérte.

Meggyanúsítás és cáfolat

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. korábbi vezérigazgatóját az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya. Az MTI értesülése szerint az okozott kár kétmilliárd forint, Kocsis viszont igazságügyi szakértővel alátámasztott nyilatkozatban cáfolta a vádakat, s panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Hiányos állami vagyongazdálkodás

Érdemben nem javult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tevékenysége, pedig tavaly minden idők leglesújtóbb kritikáját kapta az Állami Számvevőszéktől. Tegnap kiderült, 2009-ben is koncepciótlanul és átláthatatlanul kezelték az állami vagyont.
Találatok: [4]  Oldalak:   1