Intézmények: |
Egy ábrán a NER üzleti működése
Egy csoport, amelynek bevétele az állami megrendeléseknek köszönhetően hat év alatt hatezerszeresére nőtt, majd négy év alatt 3 százalékára csökkent.
Visszajöhetnek a koncessziós sztrádaépítések Magyarországon, Rogán Antal felel majd értük
A mai napon kerül kihirdetésre a kormány döntése a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának új, koncessziós modelljéről
– még szerdán adott ki egy közleményt ezzel a felütéssel a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A „kihirdetésből” végül az valóban megvalósult, hogy a szerdai Magyar Közlönyben (pdf-ben itt olvashatja) megjelent az egyes koncessziós tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 279/2021. számú kormányrendelet, amelynek 7. paragrafusa két pontban kiegészítette egy tavalyi, szintén a koncesszióköteles tevékenységekkel kapcsolatos rendeletének mellékletét.
Eszerint felkerült a miniszterelnöki kabinetfőnök felügyelete alatt, a kabinetiroda háttérintézményeként működő Nemzeti Koncessziós Iroda bevonásával ellátott, koncesszióköteles tevékenységek listájára a
a hulladékról szóló törvény szerinti állami hulladékgazdálkodási közfeladat, valamint
az országos közutak és műtárgyaik létrehozása és működtetése.
Orbán tízmilliárdokért fejlesztett mRNS-ei célba értek
A maga módján a kormány is használ hírvivőket, amelyek ha nem is örökletes genetikai információkat közvetítenek, de Orbánék szándékai szerint képesek a tudat módosítására. Legalábbis ezt bizonyította az elmúlt egy év kommunikációs pénzszórása.
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Balásy Gyula
Horváth László
Mészáros Lőrinc
Rogán-Gaál Cecília
Vida József
Lounge Design Kft.
Magno Studio Kft.
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Miller Industries
Miniszterelnöki Kabinetiroda
New Land Media Kft.
Publimont Kft.
Radio Plus Kft.
TV2 (televízió)
átláthatóság
covid-19
egészségügy
gazdálkodás
klientúra
PR
túlárazás / pénznyelő
Több száz milliárdot vernek el Rogánék propagandára a ciklus végéig
A kormány dicséretét sulykoló kommunikációs gépezet egyértelműen a „baráti” beszállítókat és médiafelületeket részesíti előnyben.
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Balásy Gyula
Horváth László
Rogán Antal
Central Médiacsoport
Magno Studio Kft.
Media Dynamics Kft.
Mediaworks Hungary Zrt.
Miniszterelnöki Kabinetiroda
New Land Media Kft.
Origo Zrt.
TV2 (televízió)
TV2 Média Csoport Zrt.
hirdetés
klientúra
közbeszerzés
PR
támogatás
Rogán belvárosi ügyvédje is jól keres a Miniszterelnöki Kabinetirodánál
A Karafiát Ügyvédi Irodát az a Karafiát Katalin fémjelzi, aki évfolyamtársa volt a Pázmány jogi karán a rejtőzködő ügyvédnek, Kertész Balázsnak, aki sok éven át a belvárosi vagyonkezelő igazgatósági elnökeként menedzselte az ingatlanmutyiként elhíresült folyamatot, amelynek lényege az volt, hogy üres üzlethelyiséget pályázat nélkül egy cég bérbe vesz, majd néhány hónappal később nyomott áron a bérlőknek járó plusz kedvezménnyel megvehet. (Karafiát a kézbesítési megbízottja az időközben svájci bejelentett lakcímmel rendelkező Kertész cégeinek is.) A leghíresebbé vált ilyen sztoriban a Rogán vezette belvárosi önkormányzat bérbe adott Habony Árpád nagynénjének, Pápa Marianne-nek – aki akkoriban Portik Tamás egykori olajvállalkozó élettársa volt – egy Károly körúti ingatlant, amit hét hónappal később meg is vett. Az adásvétel után két hónappal az 50 millióért megvásárolt ingatlant, dupla áron, 100 millióért adta tovább.
5 hónap alatt 28 milliárdot költött Rogán a kormány kommunikációjára
28 milliárd forintba kerültek a kormány hirdetései decembertől áprilisig, derítette ki a K-Monitor. A New Land Média, vagyis Balásy Gyula cége kapta ezúttal is a kormánypropaganda előállítására szóló megbízást, már 2019-ben is 70 milliárd forintnyi közpénz landolt nála. A Miniszterelnöki Kabinetiroda, vagyis a Rogán Antal által kötött szerződéseket is a lap hozta nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy
A Magyar Turisztikai Ügynökség 10,86 milliárd forintból működik idén
A Kommentár Alapítvány éves működési költsége 300 millió
A Kommentár ingatlanaira is közel 3 milliárdot juttattak
A Batthány Lajos Alapítvány tavaly december végén 3,4 milliárdot kapott, idén április hatodikáig 279860000 járt nekik, hogy elérje az alapító okiratban meghatározott célokat.
A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Batthyány Lajos Alapítvány
Kommentár Alapítvány
Lounge Design Kft.
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Miniszterelnöki Kabinetiroda
New Land Media Kft.
hirdetés
klientúra
PR
támogatás
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
Csavarosan jutott el a közpénz a kormánypárti propagandaoldalt működtető Magyar Polgári Együttműködés Egyesülethez
Csavarosan, a Batthyány Lajos Alapítvány közbeiktatásával 5,8 millió forint közpénz jutott a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Patrióta Európa Mozgalom nevű Facebook-oldal működtetésére.
Közpénzből osztotta az oroszbarát és fideszes mémeket egy facebookos propagandaoldal
A 208 ezres táborral bíró Patrióta Európa Mozgalom facebook-oldal hetente gyakran több száz, köztük a Fideszt támogató képeket oszt meg a közösségi szájton. Az oldal működtetésére egy Fidesz-közeli egyesület 2019-ben közpénzből származó 5,8 millió forintot kapott. A pénzt csavarosan, egy alapítványon keresztül küldték, de a szálak Rogán Antalhoz vezetnek.
Alig két hónapos volt a Megafon Központ, máris került bele valahonnan 56 millió forint
Már tavaly 56 millió forinthoz jutott az akkor frissen bejegyzett, kormánypárti internethuszárokat képző Megafon Központ. A pénz forrása ismeretlen. A Megafont vezető Kovács István másik munkahelye, az Alapjogokért Központ az elmúlt években közel egymilliárd forintot kapott egy alapítványon keresztül. A pénzek feladója ez esetben jellemzően a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt.
Egy alapítványon keresztül önti a pénzt a kabinetiroda az Alapjogokért Központba
Az Átlátszó által látott szerződések szerint a kormánypárti propagandának beszélő fejeket és mindenügyi szakértést szállító, a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. által működtetett Alapjogokért Központ az elmúlt néhány évben közel egymilliárd forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos Alapítvány közbeiktatásával. Van, hogy a támogatásért cserébe az Alapjogokért Központot működtető cég elvileg semmilyen ellenszolgáltatás nyújtására nem köteles, néhány kétes színvonalon megvalósított projekt pedig arra utal, hogy ezek csak az egyre jobban kereső beszélő fejek etetésére szolgáló támogatás lepapírozását szolgálták: 2015 és 2019 között az egy munkavállalóra jutó átlagos bérköltség havi 790 ezer forintról 2 millió 70 ezer forintra emelkedett.