language

Akták:

Mátrai Erőmű visszavásárlása highlight_off

Személyek:

Palkovics László highlight_off

Mátrai Erőmű visszavásárlása

Mátrai Erőmű visszavásárlása

2017-ben derült ki, hogy a Mátrai Erőmű többségi tulajdonosa, a német RWE Power AG megválik 72%-os részesedésétől. A tranzakció eredményeként a többségi tulajdonrészt a Mészáros Lőrinc magántőkealapjához tartozó Status Power Kft. és a cseh EP Power Europe a.s. által létrehozott új cég, a Mátra Energy Holding Zrt szerezte meg. Az üzlet megkötése után egy héttel Mészáros érdekeltsége kivásárolta a cseh partner tulajdonrészét, így az erőmű az Opus-csoport kizárólagos irányítása alá került. Ahogy a Mátra Energy Holding Zrt. beszámolójából később kiderült, az erőmű többségi tulajdonrészéért 5,9 milliárd forintot fizetett Mészáros Lőrinc cége. Az Opus Global Nyrt. emellett megvásárolta az erőmű szomszédságában elhelyezkedő Geosol Kft. nevű biomassza céget is, 2019 elején pedig – szintén Visontán – megnyitotta Viresol nevű búzakeményítő üzemét is – ez utóbbit a kormány 6,2 milliárd forinttal támogatta

(2019-ben az Átlátszó kiderítette, hogy a Viresol tevékenysége nyomán kibocsátott, magas szervesanyag tartalmú szennyvíz jelentős környezetkárosítást okozott. Az ügyben több nyomozás is indult – környezetkárosítás, hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt – 2021 novemberében azonban mindegyiket megszüntették.) 

Az Opus Global Nyrt. 2019 végén közleményt adott ki, mely szerint az állami MVM megvásárolja az évente többmilliárdos veszteséget produkáló erőművet, melynek korábban megtermelt eredménytartalékából a tulajdonosok ugyanazon évben, likviditási problémái ellenére 11 milliárdot vettek ki – ebből, mint utóbb kiderült, 8 milliárd jutott Mészáros érdekeltségéhez. A későbbi kormányzati bejelentés szerint az MVM a Mátrai Erőművet és Geosol Kft-t tulajdonló céget 17,44 milliárd forintért vásárolta meg, a tranzakció összköltsége azonban ennél jóval több közpénzt érint: ahogy az MSZP adatigényléséből kiderült, a kötelezettségek átvállalásával és áthidaló hitellel együtt valójában összesen több, mint 75 milliárdot jelentett. A széntüzelésű erőmű működtetése ráadásul az EU-s környezetvédelmi előírások és a karbonkvóták drágulása miatt egyre nagyobb terhet jelent tulajdonosának, így 2020 óta az államháztartásnak is. 

Az adásvétel kapcsán Szél Bernadett független parlamenti képviselő hűtlen kezelés miatt feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda azonban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. 

Az erőmű adásvételével kapcsolatos dokumentáció bizonyos elemei évekig titkosítás alatt álltak – az MSZP-s Tóth Bertalan elhúzódó adatigénylési perének végül a Kúria 2024 januárjában meghozott döntése vetett véget, mely helyt adott a képviselő keresetének. Ennek értelmében az Energiaügyi Minisztériumnak (EM) a szöveg elfedése nélkül nyilvánosságra kell hoznia az MVM állami tulajdonosa által, a tranzakcióval kapcsolatban meghozott 2019-2020-as határozatait.

Palkovics László

Palkovics László (Zalaegerszeg, 1965. február 3. –) Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 

Politikai pályafutását megelőzően autógépész és járműgépész végzettséget szerzett. 1992 és 2014 között oktatói-tanácsadói tevékenységet végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Kecskeméti Főiskolán és a Széchenyi István Egyetemen, valamint a Knorr Bremse vállalatnál dolgozott több beosztásban.

2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára. 2016. február 6-tól átvette Czunyiné Bertalan Judittól a közoktatási feladatokat is, így az EMMI oktatásért felelős államtitkára lett. 2016. december 1-jétől a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos.

A negyedik Orbán-kormányban (2018-2022) az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter. 2022 után, némileg csökkenő portfólióval a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetője 2022 novemberéig, amikor kompetenciacsorbítás miatt lemondott. A Fudan-beruházásért felelős kormánybiztos és a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Nem titkolózhat tovább az Orbán-kormány, négy év után teljes egészében ki kell adni a Mátrai Erőmű gyanús aktáját

Bár a kabinet féltve őrzi az addig Mészáros Lőrinchez tartozó szénerőmű négy évvel ezelőtti állami felvásárlásának titkait, a Kúria az ügyben hozott hatodik döntésként ezúttal végleg helyt adott Tóth Bertalan adatigénylésének.

Döntött a Kúria, ki kell adnia az államnak a Mátrai Erőmű felvásárlásának aktáját

A Mészáros Lőrinchez tartozó szénerőmű négy évvel ezelőtti állami, vagyis közpénzből történő felvásárlásának dokumentumairól van szó. Négyéves jogi hercehurca ért véget a Kúria döntésével, amely az ügyben a hatodik, és amely végleg helyt adott az MSZP-s Tóth Bertalan adatigénylésének.

A kormány nem titkolhatja tovább a Mátrai Erőmű mutyigyanús eladásának részleteit

Az MSZP frakcióvezetője legvégső jogorvoslati lehetőségként fordult a Kúriához az ügyben, így született meg a döntés, amely szerint a minisztérium semmit nem takarhat ki a politikus által kikért 2019-2020-as határozatokból.
Találatok: [3]  Oldalak:   1