language

Akták:

Pénzügyi tanúsítási piac bekebelezése highlight_off

Pénzügyi tanúsítási piac bekebelezése

Pénzügyi tanúsítási piac bekebelezése

Az IT-val foglalkozó Hunguard Kft.-t 1990-ben alapították. A cég egyedüli tulajdonosa Csik Balázs, de korábban Lengyel Csaba is rendelkezett tulajdonrésszel. Mindketten szorosan kötődnek Rogán Antalhoz: 2016-ban például együtt találtak fel egy digitális aláírási eljárást, amelynek felhasználási jogát a MobilSign Kft.-nek adták el, amely cégnek ekkor Csik és Lengyel voltak a tulajdonosai. A Hunguard ügyvezetője Szűcs Ákos Balázs, aki a Habony Árpád rokonainak tulajdonában lévő Club Tihany Zrt. vezérigazgatója volt.

Egy 2016-os kormányrendelet-módosítás a pénzügyi intézmények informatikai rendszerének védelme körében előírta, hogy ezen intézmények kötelesek egy külső céget megbízni, amely évente átvizsgálja a biztonsági követelményeknek való megfelelésüket, és tanúsítványt állít ki róla. A tanúsító tevékenység végzéséhez szükséges kritériumrendszernek csak a Hunguard felelt meg, így egyedüliként kerülhetett fel az MNB által vezetett jegyzékbe. Szakmai körök szerint a szigorú, nemzetközi információbiztonsági alapvetésekkel összhangban nem lévő feltételek nem váltják ki a szolgáltatás minőségének javulását, csupán alkalmas cégeket szorítanak ki a piacról: a minimum 10 teljes munkaidős alkalmazott és a legalább 100 milliós felelősségbiztosítás megkövetelésével a kisebb hazai vállalatokat, míg a személyi és telephely-biztonsági tanúsítvány követelményével a nemzetközi vállalatokat lehetetlenítik el.

2020-ban a Certop Informatikai Kft. is teljesítette a listára kerülés feltételeit, azonban amint pozícióhoz jutott a piacon, mindig jogszabály-módosításra került sor (2020, 2023), amely eredményeképpen a Hunguard maradt az egyedüli cég a területen. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2

Százmilliókat lapátol ki a rezsicsökkentés ürügyén egy Rogánhoz közeli offshore-gyanús cég

A Hunguard Kft.-nek jogszabály-módosításokkal ágyazott meg a Fidesz-kormány. Rengeteg pénzhez jutottak azzal, hogy csak ők auditálhatják a közműszolgáltatók számlázási rendszerét. És ez csak a kezdet.

Százmilliókat keres egy máltai fiókcég a kormány jóvoltából

522 840 380 forintot gombolt le az állami cégekről a Hunguard nevű, homályos tulajdonosi hátterű, mára részben offshore tulajdonban lévő, részben Rogán Antal feltalálótársához köthető magáncég, amely az utóbbi években egyebek mellett abból él, hogy az erre törvényileg rákényszerített közműcégek számlázási rendszereit tanúsítja. Nagyjából egyedüliként, annak ugyanis, hogy ki végezheti tanúsítást, szigorú feltételei vannak. Olyannyira szigorúak, hogy végül lényegében egy cég tarolhatta le a piacot.

Újabb tuti üzletet kapott Rogán feltalálótársa

Emlékeznek még arra az időre, amikor Rogán Antalról még nem a helikopteres bulibáróként, hanem feltalálóként írt a magyar sajtó? Akkor talán arra is emlékeznek, hogy a miniszter feltalálótársai, Csik Balázs és Lengyel Csaba a feltaláláson kívül azzal keresnek elég sok pénzt, hogy a kormánynak hála egyedül végezhették el egész szektorok kötelező informatikai auditálását. A közműcégek és az italautomaták után most a pénzügyi szektoron is kereshetnek majd.

Meddig tartható még Rogán Antal? (II.)

Rogán Antal feltalálótársainak cégére szabhatta a kormány a pénzügyi szektor informatikai rendszereinek ellenőrzését, amivel újabb állami milliárdok juthatnak a Miniszterelnöki Kabinetiroda fura urának üzleti és baráti körébe. De Rogán nevével nemcsak a forradalminak aligha nevezhető találmány, s az akörül kiépülni látszó cégháló, hanem egy sokkal nagyobb korrupciógyanús hálózat is fémjelezhető mára. A polgármesterként, Fidesz-frakcióvezetőként, ma pedig kabinetminiszterként is botrányról botrányra egyre feljebb jutó politikus továbbra is élvezi miniszterelnöke bizalmát, de minden nappal egyre súlyosabbá válik a kérdés: meddig tarthatja még Orbán Viktor az oldalán Rogánt.

Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia

A fideszdrukkerek körében sem különösebben népszerű. Nevét több mint tíz éve emlegetik zavaros ügyekkel összefüggésben. Politikai karrierje mégis töretlen – eddig legalábbis. Vajon miért? Vajon így marad-e? Rogán Antal titkát próbáljuk megfejteni, s arra jutunk: a támadható ember nem rossz az erős pártvezetésnek, ellenkezőleg. A legújabb fejlemény a feltaláló-mutyi, de korábban is volt már legalább hét olyan ügye, amikbe egy jogállamban belebukott volna.

Offshore hálózat a fideszes kedvenc mögött, egy százmilliós vezért nagyon védenek

Adnak a látszatra: papíron máltai és ciprusi tulajdonban áll a Fidesz-frakció által százmilliós haszonhoz segített Hunguard többsége. A profit minden bizonnyal „hazatalál” a tulajdonosi háló által kilétüket takaró személyekhez.

Lubickolnak az extraprofitban a Fidesz haverjai

Jelentősen megugró árbevétel mellett tavaly minden második forint profittá vált annál a Hunguardnál, amely a Fidesz révén lényegében egyedül végezhette a közműcégekre rótt számlaauditot. A fő tulajdonos közel kétszázmillió forintot vehetett fel osztalékként.

Százmilliókat játszanak át egy Fidesz-kegyencnek csak úgy a mi zsebünkből

Számlatanúsítás címén néhány hónap alatt milliárdos bevételt zsákolhatott a közműcégektől a tevékenységre a Fidesz által egyedüli jogosulttá tett Hunguard. A magáncég milliárdos bevételét áttételesen a fogyasztók fizetik. Miközben a szavak szintjén a számlahitelesítésre az ő érdekükben van szükség, senki nem érti, mi értelme az egésznek.

Itt a rezsiharc újabb nyertese

Egyetlen vállalkozás végezheti majd a közműcégek számlázási rendszerének auditálását: a szakmában terjengő hírek szerint csak a Hunguard Kft. felelhet meg azoknak a követelményeknek, amelyeket Németh Szilárd fideszes rezsibiztos terjesztett a Ház elé a közműszolgáltatók számlázási „auditja” kapcsán.
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2