Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Felülvizsgálhatják a posta- és a MÁV-székház eladását
Rég nem látott karakán jelentéssel rukkolt elő az Állami Számvevőszék, amely nagyjából 350 oldalon szedi ízekre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megalakulását, illetve tavalyi működését.
Budai: A sukorói projekt „nem más, mint egy lopás”
A sukorói King’s City kaszinóprojekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás – jelentette ki a Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Sukoró lehet az új Bős-Nagymaros?
Miközben az ÁSZ megsemmisítő kritikával illette a sukorói kaszinóváros tervezett beruházását, a Magosz elnöke pedig lopásnak nevezte a projektet, jóval árnyaltabban fogalmaz a Nemzeti Vagyonkezelő, amely annak idején hozzásegítette a beruházókat a sukorói földterület megszerzéséhez.
Kaszinó: felelős kerestetik
A pénzügyminiszter úgy hirdetett győztest a kaszinóépítéssel kapcsolatos legutóbbi koncessziós pályázaton, hogy az általa irányított szaktárca még nem fejezte be azt a vizsgálatot, amit a nyertes visszaélésgyanús ügyeivel kapcsolatban indított.
Az AB elé viszik a sukorói ügyet
Alkotmánybírósági eljárással és újabb ügyészségi feljelentésekkel folytatódik a sukorói ingatlanbotrány. Az ügyben eddig egy vádemelés történt.
Három dolgot vár a segélyből élőktől Bajnai - interjú a miniszterelnökkel
Interjú Bajnai Gordon miniszterelnökkel, aki beszélt arról is, miért állt ki a kormány a vitatott sukorói kaszinóberuházás mellett.
Velencei-tavi kaszinóváros: a főügyésszel vizsgáltatná az LMP
A Lehet Más a Politika szerint kérdéses, hogy jogszerűek voltak-e a Sukoróra tervezett kaszinóvárost előkészítő kormánydöntések, és akár hivatali visszaélés gyanúját is felvetik az ezt megelőző egyeztetések a kormány és a befektető között.
Tátrai csak végrehajtó volt?
A Magosz szövetségi igazgatója szerint Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója csak egy végrehajtó szerepét töltötte be "az állami vagyon szétlopásában".
„Kizárólag üzleti érdekei vannak az MSZP-nek”
Nem az a meglepő, hogy menesztették Tátrai Miklóst a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, hanem az, hogy egykor kinevezték annak élére – közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden.
Kapuzárási pánik
Bár címlapos hír kerekedett abból, hogy a pénzügyminiszter útilaput köthet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérének talpára, az elmúlt hónapok privatizációs ámokfutásából a kormány és a szaktárca is kivette a részét.