language

Személyek:

Semjén Zsolt highlight_off

Akták:

Vadászati világkiállítás highlight_off

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. –) magyar teológus, szociológus, politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója. Nős, 3 gyermeke van. 

1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. 2006 és 2010 között a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-ben a második Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapott, kinevezését a következő kormányalakítások alkalmával is megőrizhette. 2018 óta az egyházpolitikai, egyházdiplomáciai miniszteri tisztséget is megkapta. 

A politikusról közismert, hogy egyik fő hobbija a vadászat, 2010-től a Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. 2018-ban derült fény külföldi luxusvadászataira, amelyet elmondása szerint magánemberként, ajándékba kapott, és az ő kezdeményezésére jött létre a közpénzmilliárdokat felemésztő, 2021-es Vadászati Világkiállítás is.

Vadászati világkiállítás

Vadászati világkiállítás

Az Egy a Természettel - Vadászati és Természeti Világkiállítás a 2021-es év nagy visszhangot kiváltó eseménye volt, amire sokan az Orbán-kormányok pénzszóró gigaeseményeinek legkirívóbb példájaként tekintettek. A szervezők a több évig előkészített eseményre egymillió látogatót vártak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a kiállításra céget alapított, Egy a Természettel Nonprofit Kft. néven. A céget 563 millió forintos alaptőkével hozták létre. Az eredetileg vadászatot népszerűsítő kiállításra legalább 17 milliárd forintot költöttek, ezek közül a legszokatlanabb kiadások a következők:

  • Totem névre elkeresztelt szobor, amit Szőke Gábor, a NER kedvenc szobrásza készített, ára bruttó 240 millió. A kiállításra öt további szobor is készült, ezek ára nem ismert.

  • A kiállítás kommunikációs és rendezvényszervezési költsége, ami legalább ötmilliárd forintra rúgott. A megbízott cég Balásy Gyulanevéhez fűződik, hozzá köthetőek a kormány plakátkampányai. 

  • 49,5 millió forintos megbízást kapott Horváth Helga az állatpreparátumok elkészítésére.

  • 58,8 millió forint jutott az Országos Vadászati Védegylethez a Nimród című vadászújság kiadói jogaiért. A Védegylet elnöke Semjén Zsolt, a lap főszerkesztője pedig Kovács Zoltán államtitkár.

  • 64,8 millió forintot kap a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási feladatokra.

A kifizetések listája között találjuk még a kormányközeli Hír TV-t, és Mészáros Lőrinc bizalmasának, Vida József szakácskönyvét is, aki a TV2 és a Takarékbank tulajdonosa, írta meg a 24.hu.

A kiállításnak teret adó Hungexpo felújítását a KÉSZ Zrt. végezte, hozzávetőlegesen nettó 55 milliárd forintért. A kiállítás kormánybiztosa Kovács Zoltán egykori kormányszóvivő, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, a felügyelőbizottság tagjai szintén kormányközeli szereplők:

  • Mancsiczky László, Kósa Lajos egykori ügyvédje, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottsági tagja, és a debreceni Kartonpack Nyrt. igazgatósági tagja,

  • Regász Alajos, az állami tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. egykori munkatársa, 

  • és a szintén MFB-s múlttal rendelkező Uszkay-Boiskó Sándor, a Kartonpack Nyrt. igazgatósági elnöke és vezérigazgatója, írja a 24.hu.

A 24.hu cikke alapján a cég munkavállalói között szerepel Szűcs Veronika ügyvezető igazgató, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. egykori igazgatója. Katona András a stratégiai igazgató, a Magyar Turisztikai Ügynökség egykori munkatársa. A kiállításhoz köthető, fideszes kötődésű személyek között szerepel Kiss B. Zoltán is. Hozzá köthető a Hotel Hunor, ahol állami támogatással hoztak létre bemutatót a kiállításról, írta meg a HVG. A kormánypárti sajtó beszámolója szerint az esemény sikeres volt, a Hungexpo területére 616 ezren, az összes programra pedig 1,42 millióan látogattak el.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Kínos történeteiket is szeretnék feledtetni a kormányhoz közel álló hobbivadászok

Ám ehhez csak egyet nem tettek meg: hogy másoknak engedjék át a nyerő lőállásokat. A prominens Stüszik már a vadászati világkiállítás előtt is számos bakot lőttek, miközben a vadászszakma jelentős része a munkáját végzi.

Az Orbán-klientúrát gazdagítják a meg sem rendezett budapesti olimpia százmilliárdjai

Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.

Kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánították a vadászati világkiállítást és az Eucharisztikus Kongresszust

Mindkét esemény szeptemberben lesz.

A magyar vadászok hátán is csak púp Semjén Zsolt és Kovács Zoltán lázálma

Tényleg csak azért szervez sok milliárd forintból vadászati kiállítást Magyarország, mert néhány hatalmi pozícióban lévő figurának ez a hobbija, vagy fel lehet tölteni egy ilyen eseményt a kor elvárásainak megfelelő tartalommal? És ha fel lehet, akkor sikerül-e?

Százmilliók ügyvédekre, tízmilliók a Hír TV-nek – így költ a vadászati kiállítást szervező cég

Nem fukarkodik a közpénzzel a vadászati kiállítás megrendezésére alapított Egy a Természettel Nonprofit Kft.: kifizetési listájukon ott találjuk a kormányközeli Hír TV-t, a NER egyik alapemberét, ahogy szoborra és filmkészítésre is nagy tételben költenek. Sőt, Mészáros Lőrinc bizalmasának szakácskönyvére is jut a közösből.

A kormány az élet újraindításához szükség van a milliárdokba kerülő vadászati kiállításra

A kabinet nemrég 1,67 milliárd pluszt adott a rendezvényre. A két kérdést egybevonva Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára mindössze egy mondattal válaszolt: "Az élet újraindítása szempontjából fontos a világszínvonalú nemzetközi rendezvények megtartása Magyarországon."

1,67 miilirád forinttal több pluszt ad a kormány a Semjén nevével fémjelzett vadászati kiállításra

A 2021-es „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás többletámogatásáról a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat számol be, az Orbán Viktor által aláírt jogszabályban arról döntenek, hogy felkérik Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy Palkovics László innovációs miniszter bevonásával gondoskodjon 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról.

50 milliárdba kerül Semjén rendezvényálma, mégsem minősül majd világkiállításnak

2015 óta tervezi-szervezi a kormány az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás félcentenáriumára álmodott újabb vadászati világkiállítást. Beruházások sorozata indult és zajlik majd le több tízmilliárd forintból, miközben kiderült: hivatalosan nem is lesz majd világkiállítás az esemény.
Találatok: [8]  Oldalak:   1