language

Személyek:

Erőss Monika highlight_off
Varga Judit highlight_off

Varga Judit

Varga Judit (Miskolc, 1980 – ) magyar jogász, politikus. 2004-es diplomaszerzését (ME ÁJK) követően Budapesten ügyvédjelöltként, majd bírósági fogalmazóként dolgozott 2009-ig. 2009-2018 között Brüsszelben, az Európai Parlamentben tevékenykedett politikai tanácsadóként, ahol részt vett a környezetvédelmi, klímapolitikai és közegészségügyi jogalkotással kapcsolatos munkákban. 2018 májusától a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára. Államtitkárként Magyarország nemzeti szuverenitásra épülő migrációs álláspontját reprezentálta, amely szerint minden országnak joga van eldönteni, hogy kiket enged be a területére. Ezzel összefüggésben közreműködött a Sargentini-jelentéssel szembeni kormányzati védekezés kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikk szerinti eljárás vitáiban.

2019. július 12. és 2023. július 31. között, a negyedik-ötödik Orbán-kormány alatt Magyarország igazságügyi minisztere. Miniszteri tisztsége alatt látott napvilágot a Pegasus-ügy és a Völner-Schadl ügy is. 2023. júliusi miniszteri lemondását követően felmerült, hogy a Fidesz listájának vezetője lesz a 2024-es európai parlamenti választásokon, ám 2024 februárjában kirobbant kegyelmi ügy nyomán visszavonult a közélettől, képviselői mandátumáról is lemondott.

Az egyetemi modellváltás következtében 2020 júniusa és 2023. február 15. között a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány (Universitas Miskolcinensis Alapítvány) kuratóriumi elnöke.

2008 és 2023 között Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatójának házastársa. Három gyermekük született: Levente, Lóránt és Miklós.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Várhatóan Varga Judit anyósa lesz az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese

Kérdésünkre, hogy az OBH függetlenségét érintően Erőss Monika elnökhelyettesi pályázata során nem merült-e fel, hogy kinevezése esetén a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben foglalt, bármely kizáró ok állhat fenn, az OBH nem válaszolt érdemben. Ahogyan arra sem, nem sérti-e az OBH függetlenségét az, hogy az új elnökhelyettes VARGA JUDIT IGAZSÁGÜGYI MINISZTER ANYÓSA, TEHÁT NYILVÁNVALÓAN ROKONI, CSALÁDI KAPCSOLATBAN ÁLL A VÉGREHAJTÓ HATALOM KÉPVISELŐJÉVEL, ÉPPENSÉGGEL AZZAL, AKI AZ IGAZSÁGÜGYÉRT FELELŐS JELENLEG. Varga Judit Facebook-posztban reagált a hírre, és közölte álláspontját, miszerint: "HA AZ INDEX ÚJSÁGÍRÓJA A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOKAT ELOLVASTA VOLNA, PONTOSAN LÁTNIA KELLETT VOLNA, HOGY AZ ANYÓSOM POZÍCIÓVÁLTÁSA SEMMILYEN ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI KÉRDÉST NEM VET FEL."
Találatok: [1]  Oldalak:   1