language

Személyek:

Magyar Péter highlight_off
Varga Judit highlight_off

Magyar Péter

Jogász, diplomata, 2002-től Fidesz-tag. 2009-ben feleségével, Varga Judittal Brüsszelbe költöztek, mivel Varga Áder János akkori EP-képviselő egyik politikai tanácsadója lett. 2010-től a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaként folytatta pályafutását. 2011-ben a magyar uniós elnökség során szakdiplomataként csatlakozott Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletéhez.

2015-től a Miniszterelnökség alkalmazásában áll. 2018 szeptemberében vette át az állami MFB EU Jogi Igazgatóságának vezetését. 2019 és 2022 között a Diákhitel Központ vezetője. Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi férje, 2023 márciusában jelentették be, hogy elválnak.

2024. februárjában távozott az állami vállalati pozícióiból (Magyar Közút és a Volánbusz igazgatósága), és nyilvánosan kritizálta a kormányzat korrupcióját, a kormánymédia működését. Ezt követően bejelentette: Talpra, magyarok néven politikai mozgalmat alapít. Az európai parlamenti választáson való indulás érdekében alelnökként csatlakozott a Tisza Párthoz.

Varga Judit

Varga Judit (Miskolc, 1980 – ) magyar jogász, politikus. 2004-es diplomaszerzését (ME ÁJK) követően Budapesten ügyvédjelöltként, majd bírósági fogalmazóként dolgozott 2009-ig. 2009-2018 között Brüsszelben, az Európai Parlamentben tevékenykedett politikai tanácsadóként, ahol részt vett a környezetvédelmi, klímapolitikai és közegészségügyi jogalkotással kapcsolatos munkákban. 2018 májusától a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára. Államtitkárként Magyarország nemzeti szuverenitásra épülő migrációs álláspontját reprezentálta, amely szerint minden országnak joga van eldönteni, hogy kiket enged be a területére. Ezzel összefüggésben közreműködött a Sargentini-jelentéssel szembeni kormányzati védekezés kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikk szerinti eljárás vitáiban.

2019. július 12. és 2023. július 31. között, a negyedik-ötödik Orbán-kormány alatt Magyarország igazságügyi minisztere. Miniszteri tisztsége alatt látott napvilágot a Pegasus-ügy és a Völner-Schadl ügy is. 2023. júliusi miniszteri lemondását követően felmerült, hogy a Fidesz listájának vezetője lesz a 2024-es európai parlamenti választásokon, ám 2024 februárjában kirobbant kegyelmi ügy nyomán visszavonult a közélettől, képviselői mandátumáról is lemondott.

Az egyetemi modellváltás következtében 2020 júniusa és 2023. február 15. között a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány (Universitas Miskolcinensis Alapítvány) kuratóriumi elnöke.

2008 és 2023 között Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatójának házastársa. Három gyermekük született: Levente, Lóránt és Miklós.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Schadl irodavezetője Völnerről: Pillanatra láttam az irodában, felismertem, mert a tévéből ismertem

„Az ügyész észleli, hogy P. Máté a birtokában lévő mobiltelefonjával telefonál, és a hívott felet arról tájékoztatja, hogy a Schadl és Társa Végrehajtó Irodában házkutatás zajlik. P. Máté a telefonos kapcsolatot csak többszöri ügyészi felszólítást követően fejezi be.” 2021. november 5-én a nyomozók nemcsak Schadl Györgyöt és feleségét kapcsolták le Ferihegyen Dubajba menet, hanem ezzel egy időben házkutatásokat is tartottak, például a végrehajtói kar akkori elnökének lakásában és budaörsi irodájában. Schadl pedig helyettesét és irodavezetőjét, P. Mátét bízta meg azzal, hogy ezt az irodában levezényelje – erről szól a fenti ügyészségi iratokból kivett idézet.

Magyar Péter így magyarázta 2019-ben, miért lett ő a Diákhitel Központ vezetője

Bár fontos és releváns közéleti kérdésekről egy szó sem esett Hajdú Péter Varga Judittal készített 105 perces interjújában, egy érdekes politikai állítás elhangzott. A volt igazságügyi miniszter több alkalommal is teljes természetességgel, mintegy csak elejtve beszélt arról, hogy Magyar az ő miniszteri pozíciójának köszönhetően kapott igazgatósági, felügyelőbizottsági állásokat állami tulajdonú vállalatoknál.

Kocsis Máté után Varga Judit is kibökte, hogy a NER-ben a csókosoknak osztogatnak pénzes állásokat

Varga Judit volt igazságügyi miniszter állítása szerint Magyar Péter azután kezdte el zsarolni a titokban rögzített hangfelvétellel őt, hogy január elején közölték vele: megszűnnek a jól fizető állásai a Magyar Közút Zrt.-nél és a MBH Banknál. Ezzel reagált Varga a volt férje által kedden közzétett hangfelvételre, amelyen egyébként súlyos állítások hangzanak el az ügyészség munkájába való beavatkozásról a Schadl–Völner-ügyben.

A Magyar Péter-ügy megmutatja, hogy baráti-családi viszonyok alapján adják a milliós fizetéseket a NER-ben

Amikor a miniszter exfeleség dönt arról, hogy megtarthatja-e valaki az állami posztjait. Amikor megy az üzenet az azóta miniszterré lett régi ügyvédjelölt barátnak, hogy ha megszűnnek a jól fizető állami állások, akkor „borít” az illető a NER-ről. Amikor az egész mögött ott lehet valamiféle válási megállapodás. Amikor épp ott akad jól fizető állás, ahol a régi védenc a főnök.

Megtaláltuk: ezekről a százmilliókról borított Magyar Péter, Varga Judit volt férje

Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter kijött a fényre és megdöbbentő dolgokat mondott. Egyebek mellett arról, hogy túlárazott megbízásokat kellett elfogadnia az állami Diákhitel Központ Zrt. vezetőjeként. De milyen megbízásokról van szó és ki a haszonélvező? Hogyan kerül a képbe a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal és Rogán Antal második exfelesége, Rogán Cecília? Megmutatjuk.

Felnőttképzésre hozták létre, székelyföldi kastélyt és Balaton-felvidéki panziót vett a Magyar Turizmus Akadémia

A felnőttképzésre létrehozott Magyar Turizmus Akadémia néhány hónap leforgása alatt megvásárolt egy romániai kastélyt, egy Balaton-felvidéki ingatlant – melyen éppen panzió épül – és egy olyan céget is, melyet korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség félmilliárd forinttal támogatott. Az akadémia tulajdonosa az a Magyar Turisztikai Szövetség, amely 900 millió forint közpénzt költött el egy társasjátékra.

Újabb milliárdos visszafizetést javasol az OLAF egy oktatási projekt miatt

Az OLAF 3,6 millió euró Magyarországnak adott uniós támogatás visszafizettetését javasolja, mert szabálytalanságokat talált egy, az iskoláknak szánt digitális fejlesztési projektben – derül ki az EU csalás elleni hivatalának hírleveléből. Egy másik, szintén milliárdos visszafizetéssel járó és az OLAF által is vizsgált oktatási projekt, az Öveges-program büntetőperének másodfokú tárgyalása március 29-én lesz.

Varga Judit férje állt az élére annak a cégnek, amellyel a kormány külföldi termőföldeket akart meghódítani

Nem maradt sokáig munka nélkül Varga Judit igazságügyi miniszter férje, Magyar Péter. Június 27-e óta ugyanis ő a Good Farming Kft. ügyvezetője, derül ki nyilvános adatbázisokból. Ez az első olyan cég, amelyet eredetileg külföldi termőföldek megvásárlására hozott létre tavaly a magyar állam, de végül szlovák nyomásra Orbán Viktor kormányfő lefújta a földszerzési akciót.

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás

Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.

Varga Judit kamatostul visszafizeti a 10 milliós csokot, ha kell

Ha a jogszabályban előírt határidőre sem költözik be családjával a balatoni házába, visszafizeti a tízmilliós csoktámogatást az igazságügyi miniszter – közölte szerdán az RTL Híradóval az Igazságügy Minisztérium (IM) sajtóosztálya. Több cikket is írtunk az elmúlt napokban Varga Judit és Magyar Péter ingatlanjairól, az egyikben azt is megemlítettük, hogy a házaspár a balatonhenyei házára a maximális, 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt is felvette az UniCredit Bankon keresztül, 2017-ben. Arról, hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a balatoni nyaralójára, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>