language

Személyek:

Süli János highlight_off
Varga Judit highlight_off

Süli János

1956-ban született Békéscsabán. 2014-2017 között Paks város polgármestere. 2017-től a Paksi Atomerőmű felújításáért felelős tárca nélküli miniszter, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. A KDNP országgyűlési képviselője. A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Varga Judit

Varga Judit (Miskolc, 1980 – ) magyar jogász, politikus. 2004-es diplomaszerzését (ME ÁJK) követően Budapesten ügyvédjelöltként, majd bírósági fogalmazóként dolgozott 2009-ig. 2009-2018 között Brüsszelben, az Európai Parlamentben tevékenykedett politikai tanácsadóként, ahol részt vett a környezetvédelmi, klímapolitikai és közegészségügyi jogalkotással kapcsolatos munkákban. 2018 májusától a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára. Államtitkárként Magyarország nemzeti szuverenitásra épülő migrációs álláspontját reprezentálta, amely szerint minden országnak joga van eldönteni, hogy kiket enged be a területére. Ezzel összefüggésben közreműködött a Sargentini-jelentéssel szembeni kormányzati védekezés kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikk szerinti eljárás vitáiban.

2019. július 12. és 2023. július 31. között, a negyedik-ötödik Orbán-kormány alatt Magyarország igazságügyi minisztere. Miniszteri tisztsége alatt látott napvilágot a Pegasus-ügy és a Völner-Schadl ügy is. 2023. júliusi miniszteri lemondását követően felmerült, hogy a Fidesz listájának vezetője lesz a 2024-es európai parlamenti választásokon, ám 2024 februárjában kirobbant kegyelmi ügy nyomán visszavonult a közélettől, képviselői mandátumáról is lemondott.

Az egyetemi modellváltás következtében 2020 júniusa és 2023. február 15. között a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány (Universitas Miskolcinensis Alapítvány) kuratóriumi elnöke.

2008 és 2023 között Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatójának házastársa. Három gyermekük született: Levente, Lóránt és Miklós.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

A nő, aki mindent elmondott Schadl Györgyről – A vád koronatanúját hallgatták ki

Budapest - Völner Pál, Varga Judit, Trócsányi László, Süle László - jól csengő nevek hangoztak el tegnap a Fővárosi Törvényszéken, mégpedig az utóbbi évtized legjelentősebb korrupciós botrányának büntetőperén. A bíró a korábbi igazságügyi államtitkár és tárcavezetők nevét Schadl György, a bírósági végrehajtói kar egykori elnökének lefoglalt, s most bemutatott 2020-2021-es asztali naptárából olvasta fel, mellettük gyakorta pontos időpont is szerepelt. Ráadásként a tervezett találkozók helyszíneként többször látható az igazságügyi minisztérium, s legalább kétszer a Karmelita is.

Völner és Schadl dolgát igencsak megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét

Egy kisebb nyári kihagyás után kedden folytatódik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye, amiben a két főszereplő a végrehajtói kar egykori elnöke, Schadl György és a fideszes volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár, Völner Pál. A bíróság júniusban tanúkihallgatásokkal ment el szünetre, és most ott folytatják, ahol abbahagyták. Őszre várható például több egykori vagy jelenlegi államtitkár és a volt paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János meghallgatása is.

Schadl és Völner is mindent tagadott a bíróságon, utóbbi valótlan és alaptalan vádiratról beszélt

Ahogy ügyvédjén keresztül korábban, most személyesen a bíróságon is megerősítette perének harmadik előkészítő ülésén Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és miniszterhelyettes, hogy nem tartja magát bűnösnek. Védője Varga Judit igazságügyi minisztert, valamint Süli János és Trócsányi László volt minisztert is beidéztetné. Nem vallotta magát bűnösnek a végrehajtói kar elnöke, Schadl György sem.

Rogán 446 milliót, a legszegényebb államtitkár 4 milliót keresett tavaly

A kormány minisztereinek és államtitkárainak nyilatkozatot kell tenni vagyonuk mellett a jövedelmükről is. A személyi jövedelamadó- bevallás fő adatai 2021-ben azért érdekesek, mert számos új taggal bővült a kormányzat, így jól mutatják az adatok is, hogy kit és milyen kereseti szint mellől lehet a kormányzati szférába csábítani.
Találatok: [4]  Oldalak:   1