language

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off

Intézmények:

Mathias Corvinus Collegium Alapítvány highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Mathias Corvinus Collegium Alapítvány

Az Mathias Corvinus Collegiumot fenntartó alapítvány.

Kuratóriumi elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

Kuratóriumi tagiai:

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója.

Madarász László, a Postabank volt elnöke.

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora.

Szakács Áron László, a Széchenyi Programiroda ügyvezetője

A kormány elitképzőjeként hivatkozott MCC-t Tombor András alapította 1996-ban. A kollégium a közép- és felsőfokú tanulmányaikat végző diákoknak kínál képzéseket, ösztöndíj- és programlehetőségeket. 

Az MCC-t a Tomborékhoz köthető Tihanyi Alapítvány tartotta fenn, ez ma már a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány néven közérdekű vagyonkezelő alapítványként (KEKVA) működik. Az MCC-be 2010 óta jelentős állami vagyont csatornáztak át: a közvetlen pénzbeli támogatások, illetve Mol- és Richter részvények mellett ingatlanokkal (pl. debreceni Aranybika szálló, révfülöpi üdülő és vitorláskikötő, Gellért-hegyi kollégium épület) is gyarapodott a fenntartó alapítvány, 2023 nyarán pedig a Libri-Bookline cégcsoport is az MCC többségi tulajdonába került.

A szervezet vagyona a 2023-ban az 500 milliárd forintot a megközelítheti

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A titkos trükk, amivel az állam magánál tartott 250 milliárdnyi Richter-részvényt

Tucatnyi 2013-as, eddig nyilvánosságra nem került kormányhatározatba nézhettünk bele, így kiderült, milyen döntéseiket igyekeztek titkolni Orbánék 10 évig. Van köztük több tízmilliárdos összegű állami cégfelvásárlás, kiderül az is, mi volt a titokzatos Albert Projekt, és miért nem akart a kormány célszámokat vállalni az uniós energia- és klímapolitika terén.

Nem árulja el a közpénzből gazdálkodó szervező, mennyit költött a helyszínre a Tranzit fesztivál

A kormány és a Fidesz-holdudvar több tagja is megjelent a Tihanyban idén is megrendezett Tranzit fesztiválon augusztus végén. A Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó-ként meghirdetett rendezvény több vitájára ellenzéki politikusokat is meghívtak. Az eseménynek helyet adó Club Tihany fő tulajdonosai a korábban Orbán Viktor tanácsadójaként és a honvédelmi miniszter volt üzlettársaként is ismert Habony Árpád unokaöccse és unokahúga. A szállodát tulajdonló cég egyik egyik igazgatósági tagja Gyurcsány Ferenc egykori külügyi államtitkára.

Titokban további közpénzmilliárdokat kapnak a Fidesz-közeli alapítványok a választások előtt

Bár állami ingatlanokkal, alaptőkével és részvénycsomagokkal már kitömték őket, a színfalak mögött további közpénzmilliárdokat kapnak a kormánytól a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, azaz KEKVA-k. Az Átlátszó információi szerint nem nyilvános határozatokkal juttatnak újabb összegeket az alapítványoknak, a Mathias Corvinus Alapítvány például 13 milliárd forint közpénzt kaphat a Fidesz-kormánytól.

Titkolja az Innovációs Minisztérium a 10 milliárdos Századvég-tanulmányokat

2020-ban a kormányközeli gondolatműhelyként számon tartott Századvég-csoport két tagja, a Századvég Alapítvány és a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tanácsadásra és tanulmánykészítésre kiírt közbeszerzését nettó 9,3 milliárd forint értékben. 2021-ben a Századvég-entitások egy ugyanilyen feladatokra kiírt tendert nyertek az ITM-től nettó 757 millió forint értékben, összesen tehát bő 10 milliárd forint közpénzről van szó. A minisztérium azonban nem hajlandó kiadni a két megbízás keretében készült Századvég-tanulmányokat arra hivatkozva, hogy döntéselőkészítő anyagok, ezért 10 évig titkosak.

Harmincezer dollárt fizetett az MCC a nyári fesztiválján fellépő konzervatív amerikai médiacelebnek

9,4 millió forintnak megfelelő összeget (30 000 dollárt) fizetett a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) az amerikai jobboldal médiacelebjének, Dennis Pragernek tavaly augusztusi fellépéséért az MCC Feszten Esztergomban, ahol a magyar kormányt dicsérte és a nyugati kultúra megmentőjeként tüntette fel – tudta meg a Southern Poverty Law Center. A cikkben az Átlátszó főszerkesztője és egyik szerkesztője is megszólalt, a magyar médiapiac helyzetéről kérte ki a szervezet a véleményüket.

MCC: Tehetséges pénzmozgatás

Kurta jegyzőkönyvi bekezdések tudósítanak arról, hogy a Mathias Corvinus Collegium Alapítványának kuratóriuma fegyelmezetten tudomásul veszi, állami vagyoneső hullik rá. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke több száz oldalnyi – közérdekű adatigényléssel megszerzett – adat, jogszabályi hivatkozás, ködös mondat alapján próbálta feltérképezni, elsődleges feladatán kívül (fiatal magyar tehetségek gondozása) mit is csinál az MCC. Az MSZP társelnöke szerint erre nincs esély. Annyi tűnik biztosnak, hogy lényegi kontroll nélkül értékesítheti a legfontosabb állami stratégiai cégek részvényeit, elcsúszhat a közbeszerzési léc alatt, és mindent is megkap. Holott 2020 elején az alapítvány vezetői még azt se tudták, hogy szolid kis szervezetüket pár hónapon belül óriásira hizlalja a kormány. De a járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet jó alkalomnak tűnt, hogy egy újabb, autonóm Fidesz-hátországot építsen a hatalom.
Találatok: [6]  Oldalak:   1