language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [485]  Oldalak:   <<  <  37 38 39 40 41 42 43 44 45 46   >  >>

Olyannak látszom, mint akit zsarolni lehet?

Az LMP felelőssége is, hogy még mindig nincs rendben a pártfinanszírozás ügye, állítja Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője képmutatónak tartja, ezért megszüntetné a képviselői költségtérítések rendszerét.

Egy jobbikos szerint Fidesz-körökből fenyegették

A Fideszhez közel álló körök megzsarolták Nyikos László jobbikos országgyűlési képviselőt, állítják frakciótársai.Bejelentették azt is, hogy a honatya ennek ellenére nem lépett ki a képviselőcsoportból,ők maguk pedig ezután is következetesen folytatják az elszámoltatást, legyen szó a közpénzekkel visszaélő vagy álláshalmozó fideszes és szocialista képviselőkről.

Az MSZP lemondást javasol Rónaszékiné Keresztes Monikának

A nagyobbik ellenzéki párt szerint Rónaszékiné költségtérítési ügye ok arra, hogy megváljon tisztségétől és ezek után a "a jövőben boldoguljon a miniszterelnök által nagyvonalúnak tartott munkanélküli ellátásból".

Becsapták a parlamentet?

Hányan buknak még le?! A Fidesz-frakció a mai napon tárgyal Szabó Zsolt országgyűlési képviselő ügyéről, a honatyát Zsiga Marcellhez hasonlóan a Blikk leplezte le, miután hónapokon át ő is törvénytelen módon vett fel közpénzeket.

Bodoky Tamás: A Fradi-vezér esete Mrs. Istvan Kocsissal

A közérdekűadat-igényléses perekben az állami tulajdonú MVM társaságcsoport a kormányváltás előtt és után egyformán titkolózó perbeli magatartásából egyértelművé vált, hogy az MVM új, már az Orbán-kormány által delegált menedzsmentje sem kívánja nyilvánosságra hozni az általuk is százmilliárd forintosra becsült vagyonvesztés okait.

A tévévezér és felesége Felleginek ír beszédeket

Áfával együtt 2 187 500 forintot kap az év első öt hónapjára beszédírásra Ókovács Szilveszter Duna TV-s vezérigazgató felesége, Máthé Zsuzsa. Fellegi Tamás miniszterrel szerződtek.
Találatok: [485]  Oldalak:   <<  <  37 38 39 40 41 42 43 44 45 46   >  >>