language

Lapok:

Személyek:

Tóth Csaba (MSZP) highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Tóth Csaba (MSZP)

Tóth Csaba az MSZP frakcióvezető-helyettese, a zuglói szervezete elnöke, elnökségi tag. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett gépészmérnökként 1983-ban, majd 1986-ban az Agrártudományi Egyetemen szerzett műszaki kereskedelmi szakmérnöki másoddiplomát.

Tóth Csaba pályafutása 2002 körül kezdődött az MSZP gyenge Vas megyei szervezetében. Érkezését követően a helyi párt- és ifjúsági szervezetekbe özönleni kezdtek az új tagok. 2003 tavaszán Tóth már megyei elnökhelyettes volt. 2003 decemberében a megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt állította, hogy Tóthék megvásárolták az új belépőket, ez magyarázza a taglétszám emelkedését, Tóth és társai gyors pártkarrierjét. Tóthot a vizsgálatot követően az MSZP megyei etikai bizottsága kizárta a pártból, de az országos testület fél évvel később felülbírálta a döntést. Mindeközben Vas megyei elnökké is megválasztották Tóth Csabát. Hiller István akkori pártelnök végül teljes körű tagrevíziót és tisztújítást rendelt el; nyomozás is indult magánokirat-hamisítás miatt, amelyben később Tóth is gyanúsítottá vált. Az ügyészség végül arra jutott, hogy a hamisítás ténye nem bizonyítható – nem sikerült az eredeti okiratok nyomára bukkanni. Tóth később a zuglói szervezet elnöke lett. A 2010-es választáson képviselőjelöltként bukott, ám még abban az évben bekerült az Országgyűlésbe. A 2014-es választáson az összefogás közös jelöltjeként szerzett mandátumot, ahogyan 2018-ban is.

A 2021-es előválasztási kampányban a felmerülő korrupciós vádak miatt az ellenzéki összefogás kihátrált mögüle, Tóth pedig végül visszalépett a jelöltségtől.  2022. márciusában az ügyészség indítványára az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt, mely szerint Tóth Csaba zuglói önkormányzati képviselőként 250 millió kenőpénzért (melyen Horváth Csaba zuglói polgármesterrel osztozkodott) intézte el, hogy a zuglói parkolást üzemeltető SIS Parking Kft. nyerje el az önkormányzati megbízást. 2022. őszén az MSZP-székház megvétele ügyében hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Fuzik Zsolt vallomása szerint összesen 250 millió forintot adott át Tóth Csabának

Vallomása szerint legalább 250 millió forintot adott át Tóth Csabának Fuzik Zsolt, akinek a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét – tudta meg az atv.hu. Tóth Csabát többször kerestük, amint reagál, frissítjük cikkünket.

Molnár Zsolt: "ha bármilyen bűncselekményben érintett vagyok, édesanyám hozza majd a bablevest"

Vallomása szerint legalább 250 millió forintot adott át Tóth Csabának Fuzik Zsolt, akinek a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét – tudta meg az atv.hu. Információink szerint Fuzik Zsolt vádalku keretében tett vallomásában Molnár Zsolt MSZP-s képviselő neve is elhangzott.
Találatok: [2]  Oldalak:   1