language

Kulcsszavak:

bankok - pénzintézetek highlight_off

Intézmények:

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. highlight_off

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.

Az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 1994 óta, nemzetközi kereskedelemre, külpiaci befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott banki szereplőként működik. A bank Külügyminisztérium tulajdonosi felügyelete alá tartozik.

2014-ben Puskás Andrást, Rogán Antal korábbi helyettesét nevezték ki a bank vezérigazgatóhelyettesének, ezt követően az EXIM belföldre kihelyezett hiteleinek jelentős részét kormányközeli szereplők kapták meg.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [72]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Itt a bejelentés: újra állami kézbe került Ferihegy

Több mint egyéves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírták a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését – jelentette be az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az is kiderült, hogy a vételár 3,1 milliárd euró volt, és ezen felül a korábbi tulajdonosok 1,44 milliárd eurós hiteltartozását is átvállalták.

134 milliárd forintnyi hitelt adott az Eximbank a Ganz spanyolországi vonatbizniszéhez

A spanyol Talgo felvásárlása így hasonló konstrukcióban történhet, mint a Vodafone-ügylet.

Még nem csinált semmit a Batthyány Tőkealap-kezelő, de kapcsolati hálójában repkednek a milliárdok

A tőkealap-kezelő egyetlen magántőkealapot indított 2023 nyarán Értékmentő néven, ám mostanáig az sem fektetett be semmibe. Az irány megvan, az alapkezelőben felbukkanó üzletembereknek pedig figyelemreméltó kapcsolatrendszere van.

Banktitok ellenére kiderült: többmilliárdos állami hitelt kapott a Market egyik tulajdonosa

A kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló befektető, Scheer Sándor egyik vállalkozása is részesült a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramból.

Alapkezelőben lett tulajdonos Mészáros eltiltott volt intézője

Csík Zoltán cége, amely most bevásárolt Capital Community kockázatitőkealap-kezelőben, jogszerűtlenül működik.

Miről tudott az agrárminiszter? Hadházy Ákos Svájcban keresi a milliárdos hűtlen kezelési ügy kulcsát

Az egykori helyettes agrárállamtitkár közreműködésével elsíbolt milliárdok egy része Nobilis Kristóf panamai cégéhez került – robbantott a vádhatóság a büntetőper egyik tárgyalásán. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint az alapügyről a miniszter is tudhatott.

Vannak, akik kaszálnak a Tungsram bedőlésén, az adófizetőknek viszont tízmilliárdokba kerül

A Tungsramnak már öt éve sem volt esélye a túlélésre, nem véletlen, hogy az amerikai GE jelképes összegért adott túl rajta. A veszteséget végül a magyar adófizetők állják.

Alaptörvény-ellenes mulasztás, hogy az Eximbankot nem lehet közérdekű adatok kiadására kötelezni

Az Alkotmánybíróság szeptember 30-ig adott időt az Országgyűlésnek, hogy módosítsa a banktitkot mindenek felett állóként kezelő törvényt. A döntésben fontos szerepet játszott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság álláspontja.

Elismerték: az állami Eximbank is segítette a 4iG-t a Vodafone felvásárlásában

A cégvezetés szerint piaci hitelről van szó.

Több mint 16 milliós bírságot kapott az Eximbank a Nemzeti Banktól

16,3 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az állami tulajdonú Eximbankra „a vállalatirányítás, az adatszolgáltatás, a hitelkockázat és értékvesztés belső szabályozása, illetve kezelése, valamint a tőkemegfelelés terén feltárt hiányosságok miatt”. Mindez nem veszélyezteti a hitelintézet megbízható működését, írja az MNB közleménye.
Találatok: [72]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>